TARCSAI GYÖRGY
(1943-1998)


Türelemmel viselt betegség után 55 évesen halt meg Tarcsai György, az ELTE Geofizikai Tanszékének tudományos fômunkatársa.

Akik személyesen ismerték, tudják, hogy egy kedves, nyílt szívû, mindig segítôkész jó barát távozott. Szakmai, tudományos tevékenysége széles körben tette nevét ismertté. Szakterületének egyik legismertebb és legmegbecsültebb tudósaként tartották számon világszerte. Nagy tudása, kreativitása aprólékos igényességgel párosult. Kutatási módszerét a megismerés vágya, az egészséges kíváncsiság jellemezte. Mentes volt minden hiúságtól, szerény, csöndes ember volt.

Tarcsai György 1962-ben a Fazekas Mihály Gimnáziumban kitüntetéssel érettségizett, majd 1967-ben jeles minôsítéssel diplomázott az ELTE geofizikus szakán. Szakdolgozatát a magnetoszféra elektronsûrûségének whistlerekkel történô meghatározásáról írta. Diákéveitôl kezdve vezetôségi tagja volt Budapesti Mûszaki Egyetem Rakétatechnikai Tudományos Diákkörének, majd ûrkutató csoportjának, ahol a mûholdak rádiójeleinek légkörfizikai és geodéziai alkalmazásával foglalkozott. Ilyen tárgyú dolgozatával és társaival 1967-ben miniszteri díjat nyert az Országos Tudományos Diákköri Konferencián.

Az egyetem elvégzése után az ELTE Térképtudományi Tanszékének tudományos gyakornoka lett. 1969-ben summa cum laude minôsítéssel megvédte a mûholdas Doppler- geodéziai témakörben írt egyetemi doktori disszertációját. A dolgozatot a MTESZ kiadta, amiért 1972-ben MTESZ-nívódíjban részesült.

1970-ben tudományos munkatársként az ELTE Geofizikai Tanszékére került, ahol fôleg a whistlereket használó magnetoszféra-diagnosztikai eljárások fejlesztésén dolgozott. Megoldotta a hazai whistler-észlelések rutinszerû feldolgozását, más országok kutatóhelyeivel szoros kapcsolatokat épített ki, és szakmai irányításával a hazai whistler- diagnosztikai és módszerfejlesztési kutatás az Ûrkutatási Kormánybizottság, késôbbiekben az MTA Interkozmosz Tanács, majd a Magyar Ûrkutatási Iroda támogatásával mûködô tanszéki ûrkutató csoport keretében nemzetközi színvonalra emelkedett.

E mellett folytatta Doppler-geodéziai kutatásait és az ûrkutatás és csillagászat terén észlelt rendhagyó frekvenciacsúszási jelenségek vizsgálatát. Ferencz Csabával elért eredményeiket a Nature c. folyóirat 1971 októberében szerkesztôségi cikkben méltatta. Részt vett gyakorlati geofizikai problémák megoldásában is, így vezetésével mágneses hatószámításra szolgáló programrendszert dolgoztak ki és alkalmaztak a gyakorlatban. Fô tevékenysége azonban a whistlerek elemzésével kapható informáci&o megnövelésére irányult. Az általa kifejlesztett FIT módszer lehetôvé tette, hogy a whistlerekbôl minden addiginál pontosabban meg lehessen határozni a terjedési útvonalat és a plazmaszféra elektronsûrûségét. Az általánosan alkalmazott közelítések és modellek hatásait is elsôként mutatta ki. Módszerével egyúttal lehetôvé vált a közepes szélességen terjedô whistlerek plazmadiagnosztikai értékelése. Ezzel a Földkörüli térség whistlerekkel vizsgálható tartományát közel a kétszeresére növelte és egyúttal a kinyert információk pontosságát is megnövelte. A FIT módszert azóta világszerte sikerrel alkalmazzák.

1976-77-ben állami ösztöndíjasként öt hónapig Angliában végzett kutatásokat a whistler-témában. Itt G. J Daniell matematikussal közösen a whistlerek értékelésére egy addigiaktól gyökeresen eltérô új módszert fejlesztettek ki. Ez a numerikus eljárás a whistlerek futásidô integrálegyenletét megoldva a plazmaszféra összetételét közvetlenül eredményezi. A módszer a jövôben alapvetôen változtatja meg a Földkörüli térség vizsgálatát és értékelhetôvé teszi az igen alacsony mágneses szélességen vett whistlereket is.

A kifejlesztett módszerekkel nagyszámú, fôleg a Tihanyi Obszervatóriumban vett whistlert elemzett. Vizsgálta az ionoszféra és a plazmaszféra közötti energia csatolódást, és kimutatta ennek a mágneses viharokkal való kapcsolatát. Mûholdon és földfelszíni obszervatóriumban egyidejûleg vett whistlerek vizsgálatával kimutatta, hogy a whistlerek terjedési útja a mûhold magasságában már lényegesen eltér attól az erôvonaltól, amely mentén nagyobb magasságokban terjedtek.

1980-ban a Földmérési Intézet Távérzékelési Fôosztályának tudományos munkatársa lett, majd egy éven át annak vezetôje volt és ilyen minôségében a MÉM tárcaszintû távérzékelési kutatási-fejlesztési célprogramját irányította. 1982-ben megszerezte a földtudományok kandidátusa címet, és visszakerült az ELTE Geofizikai Tanszékére, ahol haláláig tudományos fômunkatársként dolgozott. Irányításával az Ûrkutató Csoport eljárásokat fejlesztett ki a whistlerek digitális feldolgozására. A British Antarctic Survey kutatócsoportja által az Antarktiszon digitálisan regisztrált whistlereket elemezve minden addiginál pontosabban határozták meg a plazmaszféra pillanatnyi összetételét, a terjedés során fellépô jelenségeket és az addigi közelítések hibáit.

Tudományos irányításával valósult meg az elsô teljes egészében magyar ûrkísérlet, a SAS Kísérlet. A kísérlet tervezését és elôkészületeit Tarcsai György irányította, de emellett részt vett a mérésben és az adatfeldolgozásban is. 1995-ben az új-zélandi Otago Egyetem fizikai tanszékén dolgozott. Itt kezdte meg az ionoszférából a felsô légkörbe kiszórt töltött részecskékkel kapcsolatos jelenségek vizsgálatát. A Nap és a Föld közötti energiacsatolásban fontos szerepet játszó folyamatok vizsgálatára Magyarországi mérôhálózat kiépítését kezdeményezte. A magnetoszféra kutatáson kívül részt vett távérzékelési alap- és alkalmazott kutatásokban. Irányításával az Ûrkutató Csoport eredményes kísérleteket végzett a magyarországi fôbb haszonnövények mûholdas adatokból történô állapotfelmérése és várható hozamának elôrejelzése céljából.

Kutatási eredményeirôl több mint 60 tudományos közleményben számolt be a legrangosabb nemzetközi folyóiratokban. Részt vett 25 terjedelmesebb ûrkutatási és alkalmazott geofizikai tanulmány összeállításában, köztük a tervezett magyar rádiós mûholdkövetô állomás terveinek kidolgozásában. Számos hazai és nemzetközi rendezvényen tartott elôadást. Több OTKA, AKA, OMFB pályázatnak volt tudományos témavezetôje.

Titkára volt a Magyar Geofizikusok Egyesülete ôltalános Geofizikai Szakosztályának, tagja az MTA Geofizikai Tudományos Bizottságának, Ûrkutatási Komplex Bizottságának és Kozmikus Geodéziai és Mesterséges Égitestek Albizottságának, az MTA COSPAR és URSI magyar nemzeti bizottságainak, az MTA Interkozmosz Tanács Kozmikus Fizikai és Erôforráskutatási Szakbizottságainak, a MÉM FTH Távérzékelési és Erôforráskutatási Szakbizottságának és az FM Távérzékelési Szakbizottságának. Részt vett a KAPG, URSI és COSPAR munkájában és tagja volt az Ûrkutatási Tudományos Tanácsnak.

A kutatómunkán kívül közremûködött a térképész és geofizikus hallgatók oktatásában, 1981. óta pedig a BME erôforráskutatási szakmérnök szakán a Légkörfizika és meteorológia c. szaktárgy elôadója volt. Diplomázó és diákkörös hallgatók és tudományos továbbképzési ösztöndíjasoknak volt szakmai vezetôje.

Szeretett családján és barátain, munkatársain túl gyászolja ôt a magyar és a nemzetközi tudományos élet. Halálával nem csak az ELTE Geofizikai Tanszékének Ûrkutató Csoportját érte pótolhatatlan veszteség, hanem azt a számos külföldi kutatóhelyet, egyetemet, intézetet, ahol Tarcsai Györgyöt nem csupán kiváló tudósként, hanem nagyszerû emberként is tisztelték és szerették.