Az idei - mondhatni, már szokásos - áradás kiváltó oka a Felsõ-Tisza kárpáti és kárpátaljai vízgyûjtõjén két nap alatt lehullott 160-200 mm esõ volt, ami valamivel több mint egyhavi csapadékösszegnek felel meg. Ez egyáltalán nem kevés, de nem is kirívóan ritka. Nem lehet egy kézlegyintéssel elintézni, hogy ilyen csak százévente történik - két és fél éve novemberben ugyanez volt a helyzet. A tudományban és lassan a politikában is egyre nagyobb vita bontakozik ki, hogy mit is jelent az éghajlatváltozás. Az idõjárás változékonyabbá válását feltétlenül - ezt bárki megfigyelheti.

A március eleji felhõszakadás egyáltalán nem a lehetõ legrosszabb volt, ami történhetett. Február közepén a tiszai vízgyûjtõn felhalmozódott hómennyiség víztartalma kéttized köbkilométer alatt volt, amihez a február végi havazások sem tettek hozzá sokat. A tavalyi év hasonló idõszakában ez az érték kilenc köbkilométer volt, a mostaninak az ötvenszerese! Ennek elolvadása többhetes, a Tisza teljes hosszára kiterjedõ árhullámot okozott. Mi lett volna, ha az a hótakaró kap egy ilyen meleg esõt, mint ez a mostani volt?

Kun István (A cserbenhagyott Bereg, Magyar Hírlap, március 13.) a kormány felelõsségét helyezi elõtérbe a lassú gátépítések miatt. A kormány most valóban gyengébben reagált a vészhelyzetre, mint a korábbi árvizek idején. Én sem értem, hogy miért késtek 36 órával a rendkívüli készültség elrendelésével, és miért mondta a szakminiszter egy nappal a gátszakadás elõtt, amikor már történelmi vízszintcsúcsok dõltek meg, hogy ez "nem idõszerû". De a tárgyilagosság kedvéért tegyük hozzá: nem ezen múlt. Valószínûleg nem is a gátépítés lassúságán. 1998-ban is csak a szerencsén - a másik oldalon a balsorson - múlott, hogy Kárpátalján fél órával azelõtt szakadt át a gát, mielõtt az ezáltal mentesülõ magyarországi oldalon fel kellett volna adni a védekezést.

Dr. Tózsa István (Nem a folyó gonosz..., március 16.) leírja a vízgyûjtõn az utóbbi évtizedben drámaian felgyorsult erdõirtási folyamatot, ami miatt a hasonló árvizek több-kevesebb rendszerességgel a jövõben is követni fogják egymást. A XIX. század közepén megtervezett és a század végén végre is hajtott tiszai folyószabályozás koncepciója bukásra van ítélve. Nem azért, mert Vásárhelyi Pálék rosszul terveztek, hanem a vízgyûjtõ környezeti viszonyai változtak meg végletesen.

A mostanihoz hasonló felhõszakadá-sok után az árhullám napjainkban mintegy másfél nap alatt éri el a mai országhatárt, és hogy milyen erõvel, az kiderült: egy nap alatt 7-8 méter vízszintnövekedést okozva. Vízhozamot elég nehéz becsülni, az azonban bizonyos, hogy a mostani árhullám meghaladta (véleményem szerint nem is kevéssel) a Duna budapesti középvízhozamát, ami e Tisza-szakasz átlaghozamának a tízszerese. Ilyen körülmények között nem védhetõ az ár ellen az eddigi szabályozási koncepció szerint a Tisza és a Szamos menti térség, Vásárosnamény, de lehet, hogy Záhony felett a túri Erdõhát sem. Váltani kell!

Elõször is el kell felejteni a hagyományos, statisztikákon alapuló vízszint-valószínûségi elõrejelzéseket. Az elmúlt három évben sorra megnyugtató becslések érkeztek: ez az évszázad, majd az évezred árvize, ilyen vízszintek 150 meg 500 évenként alakulnak ki. Ezeket a számokat a média könnyen megértette, és buzgón szajkózta. Ezzel szemben az utóbbi négy évben mindig volt olyan Tisza-szakasz, ahol megdõlt a történelmi vízszintrekord, 1998-ban és 2001-ben a gyors, felhõszakadásszerû csapadék miatt a felsõ, 1999-ben és 2000-ben a hóolvadás miatt inkább az alsó szakaszon. Statisztikai alapon most ezer évig nyugodtak lehetnénk. De attól tartok, hogy a megváltozott környezeti viszonyok miatt most már inkább az utóbbi négy év a "normális".

A kormány már két éve levonta a következtetést: alacsonyak a gátak. Gáterõsítés, Széchenyi-terv, jelzõrendszer Kárpátalján - elég lendületes program. Csak nem felel meg a hidrológiai tényeknek.

A tarpai gátszakadást nem önmagában a magas vízszint okozta, hanem az ebbõl következõ iszonyatos nyomás "tolta szét" a gátat. A vízszint azonban jóval alacsonyabb lett volna még egy ilyen árvíznél is, ha a gátak messzebb vannak egymástól, ha az általuk közrefogott ártér szélesebb! Arról nem is beszélve, hogy amíg az árvíz a gátak között marad, a hordalékot is csak oda rakhatja le a folyó, lassan a mentett oldal fölé magasítva ezzel az árteret. A tarpai szakadáson kiömlõ víz sárgás színe jelezte, hogy milyen sok hordalék van benne: normális esetben ez mind az ártéren marad. Szélesebb árteret lassabban tölt föl a folyó, így ez a távlatilag veszélyes hatás is csökkenne.

A miniszterelnök szerint egy méterrel az eddigi rekord fölé kell magasítani a gátat. Ez Szolnok környékén a rézsûszöget is figyelembe véve még egyszer anynyi föld beépítését jelenti, mint amennyi már a gátban van. Nem lenne értelmesebb - és hosszabb távon sokkal biztonságosabb -, ha ezt a földet egy új, a folyótól messzebb épített gátba formálnánk? Ráadásul az Alföldön a folyó(k) menti, 2-3 km széles alacsony ártér határa szinte kínálja a helyet a gát számára. A felsõ-tiszai térségben, a hegyek közelében, ahol a folyók lejtése az alsóbb szakaszokhoz képest nagy, ahol nincs vagy nem nagy szintkülönbségû az alacsony ártér, ahol a folyók még építik saját hordalékkúpjukat, még ez sem tûnik elégségesnek. A politika feladata, hogy az érintett térség lakosságával egyeztetve döntést hozzon: annak érdekében, hogy a lakott területek biztosan ármentesek legyenek, elfogadható áldozat-e, ha a mezõgazdasági területek egy-két évente pár hétre víz alá kerülnek? Ez ugyanis a településeket védõ körgátakkal biztonságosan megoldható. Ha a jelenlegi védekezési módot választjuk, öt-tíz évente a mostanihoz hasonló árvizekre és károkra számíthatunk.

A körgátak csak a települések belterületét és annak közvetlen környékét védhetik meg, azokat viszont biztosan, hiszen a szétterülõ víz magassága lényegesen kisebb, mint az összeszorított folyókban. A körgátakon kívül maradó, illetve az alsó szakaszon a szélesebb ártérre kerülõ területeket viszont rendszeresen elérheti a víz. Ott másképp kellene gazdálkodni. Széles ártéri erdõk és legelõk, halászat, vadgazdálkodás, idegenforgalom - lehet, hogy még jobban is jövedelmezne, mint a szántóföld?

Timár Gábor

geofizikus