Itt valami tényleg nem stimmel - eszmélt fel Pelikán elvtárs, a filmbeli gátõr, miután családjával az áradás elõl a fára menekült. Hasonló közösségi érzés látszik körvonalazódni a Tisza idei, rekordmagasságú árhulláma kapcsán is. Valami nem stimmel.

Az eddig is ismert volt, hogy a Tisza vízgyûjtõ területének magasabb, kárpáti régióiban az utolsó 50-100 évben történt nagy erdõirtások miatt az árvizek összegyülekezési ideje lecsökkent, a víz szinte "lerohan" a hegyekbõl. Emiatt az árvizek tartóssága csökken, de a vízhozamban - és így a vízállásokban is - soha nem látott csúcsok alakulnak ki. Olyan õsi települések is veszélybe kerültek a mostani árhullám miatt, amelyek több száz, esetenként ezer évvel ezelõtt települtek árvízbiztos magaslatokra, és amelyeket emiatt nem is védtek gátak.

A csúcsvízszintek emelkedését csak fokozza az idõjárás változékonyságának növekedése, az idõjárási szélsõségek egyre gyakoribbá válása. Miután az utóbbi három évben a Tisza mentén sorra dõltek meg a korábbi vízállásrekordok (1998-ban a Felsõ-Tiszán, tavaly és idén a folyó középsõ szakaszán), naivitás lenne azzal hitegetni magunkat, hogy a "soha nem látott", "500 éves valószínûségû", minden évben az évezred árvizének kikiáltott áradások nem ismétlõdhetnek meg akár a közeljövõben. Meg kell állapítani, hogy a Tisza jelenlegi medrében és árterében nem, vagy csak igen nagy gátmagasítással fér el akkora vízhozam, amekkorát a mostani árvíz produkált. Mivel a víz nem tudott továbbfolyni, visszaduzzasztotta a mellékfolyókat: a Bodrogköz árvizet soha nem látott falvait emiatt érte el a víz, ugyanígy kerültek veszélybe a Zagyva és a Körös torkolata környéki települések is.

Az, hogy eddig sehol nem történt gátszakadás, mindenképp dicséri a vízügy szakembereit, a gátakon dolgozó tízezreket és végsõ soron a vészhelyzetet jól kezelõ kormányt is. Ezzel együtt úgy látom, hogy a jelenlegi védekezési módszerek tartalékai kimerültek. Nem lehet évente milliószámra homokzsákot tölteni és gátmagasításként, valamint terhelõbordázatként a védvonalakra helyezni, majd az ár levonultával leszedni. Ez a módszer nagyon költséges és nem is teljesen megbízható.

Szerintem ráadásul a jelenlegi gátak tervszerû magasítása sem jó megoldás. A mostani árvíz sok helyen meghaladta ugyan a védvonalak magasságát, amit nyúlgátépítéssel kellett elhárítani, de legalább ekkora - ha nem nagyobb - veszély a gáttestek átázása és a rájuk nehezedõ tartós víznyomás. Ha a jelenlegi töltéseket magasítjuk meg akkorára, hogy a mostani csúcsvízszintek fölé érjenek, ezzel egy idõben azokat nagyobb víznyomás elviselésére is át kell építeni, hogy a gátak megroskadását, suvadását is elkerüljük. Ez mûszakilag természetesen megoldható - mégis más módszert javaslok.

A Tisza-szabályozás melletti gazdasági érvek a múlt század közepén nyilvánvalóak voltak: nem volt még tömeges közúti szállítás, a vasúthálózat építése épp csak megkezdõdött, szükség volt a hajózásra a megtermelt - és az ármentesítés eredményeképp egyre több - gabona elszállítására. Volt vevõ a magyar gabonára, még a termelés gyors bõvülése közben is. És ne feledjük el: akkor még érintetlenül megvoltak a felsõ vízgyûjtõ nagy erdõségei, tehát a szabályozás az árvizek problémájára is jó megoldásnak tûnt. Már az 1879-es szegedi nagy árvíz idején kiderült, és azóta többször bebizonyosodott, hogy ez mégsem megoldás, az egyre magasabb árvízcsúcsok megállíthatatlanul követik egymást. Ez részben a vízgyûjtõ alján elterülõ Magyarország által Trianon óta nem befolyásolható erdõirtások miatt van így, de van más oka is. A Tisza jelentõs mennyiségû hordalékot szállít a hegyekbõl a síkságra. Ezt korábban szétterítette természetes és gátakkal nem korlátozott árterén - gyakorlatilag ezzel töltve fel a környezetéhez képest folyamatosan süllyedõ Alföldet. Most a hordaléklerakás a szûk ártérre korlátozódott, emiatt annak térszíne egyre magasabb lesz a gátakkal mentett oldalhoz képest. Ördögi kör ez, amelybõl ki kell lépni.

A többi, a szabályozás melletti gazdasági szempont is vagy megszûnt vagy jelentõsen megváltozott. Ma a Tisza kihasználtsága a teherhajózás szempontjából alig említhetõen csekély, gyorsabb és könnyebben elérhetõ a vasút. Évrõl évre ketyeg a túltermelés "gabonabombája", a mezõgazdasági termékfeleslegünk eladása fizetõképes partnereknek egyre nehezebb. A gátakon dolgozók beszélgetéseiben visszatérõ téma volt, hogy több helyet kellene hagyni a Tiszának, hadd folyjon le gyorsabban a víz. A veszélyeztetett városok vezetõi is hangot adtak ennek tv-nyilatkozataikban. Legutóbb már a miniszterelnök úr is az árvizeket jobban levezetõ "zöldfolyosók" megnyitásáról beszélt.

Kimondhatjuk tehát, hogy a mai természeti kényszereknek és a gazdasági környezetnek jobban megfelelne a Tisza-szabályozásnak egy, a folyót kevésbé megregulázó változata. A szûkületek nélküli, szélesebb ártér - bár továbbra is korlátozza térben a hordaléklerakást - jobban engedi lefolyni a mostanihoz hasonló extrém nagy vízhozamokat. Hátrább kell vinni a gátakat - és ott alacsonyabbakat is elég építeni.

Nem hallgathatjuk el az ártér kiszélesítésébõl származó konfliktusokat sem. Települések épültek a múlt századi vízrendezéssel ármentesített területeken - ezeket körgátakkal meg kell védeni, biztosítva ugyanakkor a víz lefolyási útját. Jelentõs mennyiségû, jelenleg a mentett oldalon található szántóföldön és legelõn abba kell hagyni a jelenlegi gazdálkodást, a tulajdonosokat kártalanítani kell. Hosszabb távon ez még mindig kisebb költséget jelent, mint az alkalmi gáterõsítések, az árvízi kockázat csökkenése pedig tovább javítja az egyenleget.

Amennyiben az ártér szélesítését elvégezzük - és én itt Tisza-tó-szélességû árterekre gondolok -, a folyó ismét tudna kanyarogni, sõt a természetközeli állapot visszaállítására érdemes lenne jó néhány levágott kanyart helyreállítani. A magára hagyott természetes folyó menti környezet, az ott kialakuló vízi életközösség jobban regenerálódik és sokkal jobban megóvható a szennyezési katasztrófáktól is. A jelenlegi medret emellett csatornaként, szennyezési havária esetekre kellene megtartani (végül is még elég sok cianid van Nagybányán).

A leendõ megnövelt ártér tehát a nagyüzemi, szántóföldi mezõgazdasági felhasználásból kikerülne, és visszajutva természetes állapotába lehetõséget kínálna a hagyományos ártéri gazdálkodás felélesztésére, ennek bázisán komoly idegenforgalmi vonzerõt teremtve a vidéknek. Ezek pontosan olyan célok, amelyeket az Európai Unió is szívesen támogat - remélhetõ tehát, hogy hozzájárulna az áttérés nem csekély költségeihez is. És mindamellett, hogy árvédelmi szempontból is biztonságosabb lenne a mainál kevésbé szigorúan szabályozott Tisza, milyen szép is lehetne egy ilyen "zöldfolyosó"!

Timár Gábor geofizikus