Sávos letapogatás (szkennelés)
1970-ben a NIMBUS-4 meterorológiai kísérleti műholdon alkalmazták először a szkennelésnek vagy sávos letapogatásnak nevezett képalkotó eljárást. Az eljárás során a Földfelszín egy kis darabjáról a műholdhoz érkező sugárzást egy tükör vetíti a műszer érzékelőjére. A tükör a műhold mozgásának iránya, mint tengely körül lengő-, vagy forgómozgást végez. A tükör mozgatásával érik el, hogy a műholdpálya földi vetületére merőleges vonal mentén egymásután elhelyezkedő felszíndarabokról jusson a sugárzás az érzékelőre. A tükör elfordulása alatt az érzékelő kimenetén megjelenő elektromos jelszintet mintavételezik. Az egymás után nyert adatokból áll össze a felvétel egy sora. A műhold pályamenti mozgása hatására a felszín újabb és újabb sávja képződik le, ezekből az egymás utáni sorokból áll össze a kép.
Ezekhez az újonnan megjelenő leképezési technikákhoz már a digitális jeltárolást és jeltovábbítást alkalmazták. A műszer érzékelőjének kimeneti jelét analóg-digitális konverzió után digitális értékek formájában rögzítik, így a felszín egy-egy darabjáról érkező sugárzás intenzitása egy-egy számmá konvertálódik. A kép ezekből a számokból áll össze. Egy képpont a hazai szaknyelvben a pixel. (A kifejezés az angol picture element szavak összevonásából származik.)
A sávos letapogatás (szkennelés) elvi vázlata
A sávos letapogatás technikáját az angol nyelvű szakirodalomban a tükör mozgása alapján whisk boom ('légycsapó') módszernek is nevezik.