SVÁJC
2001. aug. 10-25.
Az idei Miczek-túra célpontja Svájc volt, a jelszó: 17 nap - 17 hágó. Az már az indulásnál
kiderült, hogy ezt nem lesz egyszerû teljesíteni, mivel a Neoplan típusú, Hahótról származó buszunk
már a Lágymányosi hídra is nehezen kapaszkodott fel. Este 8-kor indultunk, és hajnali 3/4 2-re
értünk a rábafüzesi határra, többek között azért, mert valami gond volt az indexszel, és azt is szerelni
kellett. Másnap délelôtt értük el a Garda-tavat, és Peschieránál fürödtünk egy jót, pontosan ott, ahol
az elôzô évben Portugáliából hazafelé. Az elsô hosszabb megállónk Torinóban volt, sétáltunk egyet
a belvárosban, de senkire sem tett különösebben mély benyomást a város. A kempingünk innen nem
messze Avigliana Lacs-ban volt.
12-én reggel várt ránk az elsô nagyobb emelkedô, a Cenis-hágó (2083 m). A hágó közelében
egy mesterségesen felduzzasztott szép kis tó található, errôl készítettünk pár fotót. A völgybe leérve
újabb kaptató várt ránk, a 2770 méteren lévô Col de l'Iseran. Innen egy rövid kis túrát tettünk,
felmásztunk a 3041 m magas Lessiéres csúcsra, ahonnan szép kilátás nyílt Val d'Isere-re. Az
üdülôhelyen csak áthajtottunk
(útközben elhaladtunk egy kis tavacska mellett), mert várt ránk a nap harmadik hágója, a 2188 méteres Kis Szt.Bernát-
hágó. Elôtte azonban megálltunk La Rosiére-ben, amely szintén egy híres téli sícentrum. Itt egy
fesztivált tartottak éppen, a fôút le volt zárva, így buszunk némi dugót okozott a szûkebb terelôúton.
A Kis Szt.Bernát-hágó olasz oldalán lévô kis tónál (Lago Verney) álltunk meg, ahol Miczek
Gyuri a három hágó sikeres leküzdésének örömére bort osztott a szomjas utasoknak. Az innen
levezetô út próbára tette a sofôrünk és a mögöttünk feltorlódó autósok idegeit, nem egy olyan kanyar
volt, melyet csak többszöri tolatással sikerült bevenni. De végül sikeresen leértünk az aostai völgybe,
szállásunk Morgex-ben volt.
13-a nem bizonyult szerencsétlen dátumnak. A Nap ragyogóan sütött, így senki sem sajnálta
a pénzt a három szakaszos Punta Helbronner-i felvonóra. Ezzel a felvonóval én már 21 évvel ezelôtt
utaztam, de akkor nagyon rossz idô volt, fent semmit sem lehetett látni. Most viszont annál többet!
A 3462 m magas csúcsról gyönyörû kilátás nyílt,
a Mont Blanc-ra, a környezô hegyekre, sôt még a távoli Matterhorn jellegzetes alakja is jól
kivehetô volt. Mivel sokan úgy döntöttek, hogy a kis négyszemélyes kabinnal átmennek az Aiguille
du Midi-re, így volt elég idô arra is, hogy sétáljunk egyet a hómezôn, ahol több hegymászó
csoporttal is találkoztunk. Lefelé jövet a Pavillon nevû állomásnál (2173 m) a botanikus kertben
sétáltunk, majd a felvonó aljánál, La Paludban, egy hegyi patak partjánál vártuk be a késôket.
Visszamentünk a kempingbe, gyorsan leszedtük a sátrakat, és távozás elôtt a tulaj még két
üveg finom vermutot is a kezembe nyomott - ezt aztán a Nagy Szt.Bernát-hágóról lefelé jövet
fogyasztottuk el. Elôbb azonban megálltunk egy rövid vásárlás erejéig Aostában, aztán irány az
újabb hágó. Ezzel is jócskán megküzdött a buszunk, mire végre felkapaszkodott 2469 m magasra,
ahol beléptünk Svájcba. A hágónál egy kis tó és egy kolostor található.
A hágóról levezetô út elsô kanyarja rögtön próbára tette a sofôrünk tolatókészségét, a
türelmesen várakozó autósok lelkes tapssal jutalmazták a sikeres produkciót. Meredek
szerpentineken ereszkedtük le a Rhone völgyébe, és már sötétedett, mire elértünk a Genfi-tó partján,
Villeneuve-ben lévô kempingünkbe.
A másnapi program a Genfi-tó megkerülése volt. Déli irányban indultunk el, és már francia
területen áthajtottunk az igen elegáns Évian-on, majd Genfnél visszaértünk Svájcba.
Genfben a Mont Blanc híd tövében parkoltunk le, innen indultunk a város felfedezésére. Az
elsô utam természetesen a St.Pierre székesegyház tornyába vezetett, ahonnan jó kilátás nyílt a
városra, a híres szökôkútra. Számomra a város egyébként kicsit csalódást jelentett, nem volt annyira
szép, mint ahogy vártam. Kisétáltunk még a kis Rousseau-szigetre, majd megálltunk az ENSZ
palotánál, aztán az autópályán indultunk Lausanne felé. Itt némi bolyongás után találtunk egy
buszparkolót a dombon lévô székesegyház közelében, amely elôl szép kilátás nyílt a városra. Még
megálltunk a parton az Olimpiai Múzeum elôtt, aztán Montreux-n át értünk vissza a kempingbe,
ahol délután még fürödtünk egyet a nagyon kellemes hômérsékletû tóban.
15-én reggel a Chillon-i vízivárat néztük meg, melynek mai képét a XIII.században Savoyai
Péter alakíttatta ki. A teljes épségben fentmaradt vár igen romantikus, ráadásul a bejárásához magyar
nyelvû tájékoztató leírást is adtak a pénztárnál.
Ezután ÉK-i irányban hagytuk el a tavat, és következô megállónk Gruyéres-ben volt.
Gruyéres amellett, hogy az egyik legszebb középkori svájci kisváros, a sajtjáról is híres. Ezért
elôször egy sajtüzemet látogattunk meg, nem volt valami nagy durranás, de legalább adtak kóstolót
a jegyhez. Ezután következett maga a várfalakkal körülvett festôi városka, egyik végében a várral.
A várost talán a portugáliai Óbidoshoz tudnám hasonlítani, de még annál is hangulatosabb.
Innen nem a fôúton mentünk vissza a Rhone völgyébe, hanem az 1546 m magas Pillon-
hágón keresztül. A hágótól indul egy függôvasút a Les Diablerets-re, ezt azonban most nem tudtuk
kipróbálni. A Rhone-völgybe leérve autópályán haladtunk, melyrôl Sion-nál tértünk le a Val
d'Hérémance bejáratánál lévô földpiramisok felé. Aki még nem látott ilyet, annak érdekes volt,
mindenesetre kappadókiai mésztufa kúpokkal összehasonlítva ezek kevésbé látványosak. Ez a kis
kitérô elég sok idôt elvett, így Sion-ba már nem mentünk be, hanem egyenesen a Raron-nál lévô
kempingbe mentünk. Sajnos úgy tûnt, hogy vége az eddigi gyönyörû napos idônek, nyugat felôl
egyre jobban befelhôsödött, és este az esô is eleredt, ami nem volt túl bíztató a másnapi zermatti
kiránduláshoz. A kemping egyébként nem volt rossz, kis úszómedencéje is volt, igaz, a melegvízért
fizetni kellett, ráadásul gondunk akadt a szelektív szemétgyûjtéssel is. Hiába, ez már német Svájc.
Másnap reggelre szerencsére kiderült az idô, így jó hangulatban indultunk a hegyi
kirándulásra. Busszal Täsch-ig lehet elmenni, innen kisvonattal lehet Zermattba eljutni. A Nap sütött,
de sajnos a Matterhorn teteje felhôben volt, így a klasszikus Matterhorn-fotókat képeslapon kellett
megvenni. Zermattban a csapat két nagyobb csoportra oszlott: Miczek Gyuriék a Kis Matterhornra
mentek felvonóval, mi pedig kisvonattal a Gornergratra (3131 m). Ez valóban Svájc egyik legszebb
helye, a panoráma csodálatos. Eleinte a Monte Rosa is felhôben volt, de mire indultunk lefelé egy
idôre kitisztult, így szép fotókat lehetett készíteni Svájc legmagasabb csúcsáról, a 4634 m magas
Dufourspitze-rôl és környezetérôl.
"A panoráma - a havasok arénája körös-körben - leírhatatlanul fenséges: délkeletre a Monte Rosa
(4634 m) kupolája emelkedik ki a két oldalán gallérszerûen leomló, több km széles gleccserárból.
Mellette társhegye a Lyskamm (4478 m) és az ikrek, a Castor és Pollux négyezres kettôs piramisa,
ugyancsak jégfolyamokat eresztve. Majd az utunkat végigkísérô Breithorn (4165 m) széles, havas
háta bocsátja gleccserét a Gorner-gleccser jégtengerébe. Mögötte - miniatûr formában - mintha a
Matterhornt látnánk. E hegyet alakja miatt joggal nevezik Klein-Matterhornnak (3886 m), de úgy
viszonylik a nagyhoz, mint törpe az óriáshoz. Közte és a délnyugatra felmeredezô Matterhorn között
- amely innen meredek obeliszknek látszik - a Theodulgletscher indul a 3500 m magas firnpáncélos
összekötô gerincrôl. Kilátónk alapzata, a Riffelhorn háta eltakarja a zermatti völgyet, amely felett
nyugatról a távolabbi Dent Blanche (4657 m), a Zinalrothorn (4221 m) és a Weisshorn kimagasló
gúlája (4506 m) fehérlik, ez utóbbi alatt, az annyi vészt hozó gleccser látszik. Ez a négyezresekkel
keretezett körkép olyan magasba emel, hogy úgy érezzük, mintha a világ tetején állnánk,
mindenesetre svájci utunk tetôfokán, hiszen ennél nagyszerûbb élményt az Alpok világa már nem
nyújthat." (Részlet Fajth Tibor Svájc útikönyvébôl).
A Gornergrat gerincérôl gyalog indultunk vissza Zermattba, és itt is kétfelé szakadt a csapat:
volt, akik a gleccser mentén haladtak, mi azonban északi irányban ereszkedtünk lefelé a Grünsee -
Findeln (ilyen lett volna a kilátás teljesen tiszta idôben) - Winkelmatten útvonalon, végig nagyon szép kilátással keletre a Findelngletscher, nyugatra
a Zinalrothorn felé.
Winkelmattennél elkapott minket egy kisebb zápor, de Zermattba érve el is állt
az esô, így végül is nagyon jól sikerült ez a nap.
Másnap reggel erôsen felhôs volt az ég, így az Aletsch-gleccserhez való felvonózást
kihagytuk. A Simplon-hágónál (2005 m) már szakadt az esô, így ki se nagyon merészkedtünk a
buszból. Sajnos még akkor is zuhogott, mikor a Gondoschlucht-hoz értünk, így ott sem tudtunk
nagyon fotózni. tléptünk Olaszországba, és Domodossolában tartottunk egy rövid megállót.
Innen egy kanyargós, hegyi úton indultunk a Lago Maggiore felé, egy alagút sikeres
leküzdése után el is értünk a határig, de a svájci oldalon visszafordítottak minket, mivel a buszunk
túl széles volt az onnan levezetô úthoz. Így vissza kellett mennünk egészen Domodossoláig,
útközben egy kamion megkocogtatta a visszapillantó tükrünket, de komolyabb baj nem történt. A
nagy kerülô után végre elértük a Lago Maggiore-t, és a parton haladtunk végig Locarno-ig, ahol a
város feletti dombon lévô Madonna del Sasso templomhoz mentünk fel. Locarno fekvése nagyon
szép, maga a város azonban nem túl különös, modern épületei nem nagyon kápráztattak el.
A templomtól lefelé vezetô út valóságos rémálom volt a sofôrünk számára, nem véletlenül
volt kitéve fent a 10.5 m-es hosszkorlátozás (a mi buszunk 13 m hosszú).
Esti kempingünk Cugnasco mellett volt.
18-án reggel ijesztésképpen kaptunk egy kis esôt, de mire a Melidében lévô híres
Swissminiatürhöz értünk, szerencsére elállt. A Swissminiatür után Lugano következett, amelyrôl
ugyanazt tudom elmondani, amitt Locarno-ról: a város fekvése szép, de az útikönyvek leírása alapján
sokkal szebb városra számítottam.
Innen a Gotthard-autópályán indultunk északra , ám az alagút közelében nagy dugóba
kerültünk, és csak nem sokkal az alagút bejárata elôtt tudtunk letérni a csendesebb, a hágó felé
vezetô útra. Nem sokkal a hágó elôtt egy kilátópontról nagyon szép látvány tárult a völgyre, majd
ezután nem sokkal elértük a 2108 m magas Szt.Gotthard-hágót.
Alighogy elindultunk lefelé, a buszunk egyik ventillátorlapátja letörött, és belevágott a
hûtôrendszerbe. Emiatt a legközelebbi faluban, Hospentalban megálltunk, és amíg a szervízre
vártunk, volt idônk sétálni az egyébként igen hangulatos, szép környezetben lévô faluban, mely fölé
egy XIII. századi vaskos óratorony emelkedik.
Végre úgy-ahogy sikerült megjavítani - legalábbis idôlegesen - a hûtôrendszert, de a jelentôs
késés miatt nem az eredetileg tervezett Furka és Grimsel hágók felé indultunk (pedig ekkorra már
ismét nagyon szép idô lett), hanem a Vierwaldstatti-tó és a Brünig-hágó (1008 m) felé kerültünk,
de így is 10 óra elmúlt, mire az Interlaken-i kempingünkbe értünk.
A következô nap az egész svájci út talán legszebb napja volt. Elôször a Lauterbrunnen-i
völgybe mentünk, ahol a falu szélén lévô 300 méter magas Staubbachfall-t fotóztuk a reggeli
fényben, majd egy fantasztikus hely következett: a Trümmelbachfall. Ez a vízesés egy
barlangszerûen összezáródó szurdokban, több nagy zuhatagon keresztül zuhan alá, a vízeséshez
lifttel, és sziklába vájt lépcsôkön lehet eljutni.
Ezután a másik, a Grindelwald-i völgybe mentünk át, ahonnan egy négyüléses felvonóval
a Männlichen nyergébe mentünk fel, majd páran felkapaszkodtunk a negyedórányira lévô csúcsra
(2343 m). A kilátás csodálatos az Eiger-Mönch-Jungfrau hármasra, az idô ragyogó, mi kell még egy
kellemes sétához? Visszamentünk a felvonóig, aztán egy kényelmes gyalogúton sétáltunk le a Kleine
Scheidegg-ig (2064 m), ahol a Lauterbrunnen-t Grindelwald-dal összekötô fogaskerekû középsô
állomása, egyben a Jungfrau-vasút kiindulópontja van.
"Éppen szemben vagyunk a Jungfrau (4158 m) legszebbik, északi homlokával, csak az Eiger-gleccser
mélyen alánk nyúló jégszakadéka választ el a kék égbe csúcsosodó hófehér piramisától. A távolság
1500 m, de a hegy méretei olyan óriásiak, hogy úgy érezzük, mintha csak karnyújtásnyira volna.
Balra a Mönch (4099 m) már többet mutat kettejük sötétszürke gneiszkôzetébôl, de fején ez is fehér
csuklyát visel. Közte és az Eiger (3970 m) keleti fala között nyúlik le a 2 km széles gleccser,
szaggatott jégtömbjei messze teraszunk alatt érnek a Jungfrau lába alatt húzódó Trümleten-
szakadékba. Déltájban a csendet néha drámai mozzanatok szakítják meg: helyenként hópor felhôzik,
lavina indul, és kisvártatva mennydörgô robaj hallatszik fel a köztünk nyíló gleccserszurdokból."
A Kleine Scheidegg-tôl néhányan az Eiger-gleccser aljáig, majd a Jungfrau-vasút elsô
megállójáig kapaszkodtunk fel, innen én egy sípályán jöttem le a Grindelwaldba vezetô kényelmes
szekérútig. Nagyon szép nap volt, és ezúttal nagy szerencsénk volt az idôvel is.
Másnap hajnalban szakadni kezdett az esô, szerencsére reggelre elállt, de a borús idô egészen
Bernig megmaradt. Bernben - hétfô lévén - a székesegyház és tornya sajnos zárva volt, de így is
kellemes sétát tettünk a városban.
Ezután az Emmental-on keresztül értük el Luzernt, ahol a városi séta után (Spreuerbrücke,
belváros, Kapellbrücke, Hofkirche, városfal) a híres
Gletschergarten-be mentünk el (a
gleccsermalmokon kívül az egyik attrakció az Alhambrát mintázó tükörszoba).
Kempingünk este Zürich szélén a tóparton volt.
21-én délelôtt Zürichet jártuk be (Grossmünster és kilátás a tornyából, Wasserkirche,
Quai-brücke, Szt.Péter templom a hatalmas órával, Fraumünster Chagall festett üvegablakaival, belváros,
különös formájú padok egész sora).
Zürichbôl északra, Schaffhausen felé indultunk, a Schaffhausen határában lévô Rajna-
vízeséshez, melyet elôbb a vasúti hídról néztünk meg, majd a Laufen kastélyból egészen a vízesés
széléig lehetett sétálni - ez is az út egyik legemlékezetesebb pontja volt! Nem sokkal innen
következett egy másik csodaszép hely: Stein am Rhein városa. Itt a háromemeletes keskeny házakat
barokk mozgalmasságú festmények díszítik, a kôkeretes, gótikus ablakok között, a kiugró fedett
erkélyeken, a csúcsos tetôk oromfalain, mindenütt élénk színû girlandok, jelképes jelenetek láthatók.
A házak elôtt díszkutak, oszlopaikon festett szobrok. A turisták tömegétôl eltekintve igazi középkori
hangulatot áraszt a város, amely szintén felejthetetlen élményt jelentett.
Stein am Rhein után átruccantunk Németországba, Konstanz városát néztük meg. Visszatérve
a svájci oldalra, a Bodeni-tó partján, Altnauban volt a kempingünk.
Másnap elsô megállónk St.Gallenben volt, ahol az óvárosi séta mellett Svájc legszebb barokk
templomát, a kéttornyú Stiftskirschét néztük meg. A következô megállónk egy Stein am Rhein-hez
hasonlóan hangulatos kisváros, Appenzell volt. Innen Svájc északkeleti részének híres
kilátóhegyéhez, a Säntis-hoz mentünk. A hegy lábától, a Schwägalp-tól felvonóval mentünk fel a
2501 m magas csúcsra, szerencsére a felhôk csak a lejövetelünkkor borították be teljesen a hegyet.
Innen a Rajna-völgyébe ereszkedtünk le, és Liechtenstein fôvárosában, Vaduzban álltunk
meg. Az Andrássy-bolt már nincs meg, így itt a város feletti hercegi vártól eltekintve
semmilyen érdekesség nincs. Kempingünk innen nem messze, Triesen mellett volt.
23-án az autópályán Chur érintésével értük el a híres szurdokot, a Via Mala-t, majd a Julier-
hágón (2284 m) át St.Moritz-ba ereszkedtünk le. Itt nem álltunk meg, mert tartalékoltuk az idôt a
Morteratsch gleccserre. Ez volt az utolsó felvonózás, a 2970 m magasan lévô Diavolezza
menedékházhoz. Fentrôl gyönyörû kilátás nyílt a gleccserre, és a környezô havas csúcsokra (Piz
Palü - 3905 m, Piz Bernina 4049 m). Lemásztunk egészen a gleccserig, és közvetlen közelrôl
fotóztuk a gleccserhasadékokat ([1], [2], [3]). Ennél szebben nem is búcsúzhattunk volna a hegyektôl.
Még várt ránk egy könnyebb, 2323 m magas hágó, a Bernina-hágó, aztán leereszkedtünk a
Poschiavo szélén lévô kempingünkig.
Elôzô este a haditanács úgy döntött, hogy nem mászunk vissza a busszal a Forcola di Livigno
hágó felé, hanem délre indulunk. Ez azt is jelentette egyben, hogy Livignot és Bormiot kihagyjuk a
programból, de a buszunk ekkorra már olyan nehezen viselte az emelkedôket, hogy ez tûnt
ésszerûnek. Így reggel eltöltöttünk egy kis idôt Poschiavoban, majd elindultunk a határ felé. Eddig
háromszor léptünk be Olaszországba, most negyedszer azonban kifogtunk egy fiatal bunkó digó
határôrt, aki kijelentette, hogy csak akkor léphetünk be az országba, ha rendelkezünk 16 millió
lirával. De hogy ez a pénz megvan-e a csoportnak, azt nem is ellenôrizte, csak Miczek Gyuri és az
én - a csoporttól szállásra összegyûjtött - pénzemet nézte meg, aztán elvonult valahova. Egy óra
elteltével már kezdtünk türelmetlenek lenni, és Miczek Zsuzsi (mint orvos) és Kinga (mint beteg)
részvételével eljátszottunk egy színielôadást. Nem tudom, hogy ez hatott-e, mindenesetre negyed
óra múlva végre minden magyarázat vagy bocsánatkérés nélkül továbbengedtek minket.
A buszunk fantasztikus tempóban (kb. 16 km/órás átlagsebességgel) küzdötte le az 1883 m
magas Tonale-hágó utolsó kilométereit, majd leereszkedtünk Bolzano-ba. Itt egy órát töltöttünk el,
majd autópályán indultunk a tervezett kempingünk felé, amit azonban nem értünk el: a buszunknak
egy újabb ventillátorlapátja tört le, szétvágva teljesen a hútôrendszert. Kb. másfél óra után
megérkezett a vontatókocsi, és a rendôrök megengedték, hogy mi is a busban lehessünk miközben
kivontatták a buszt a 4 km-re lévô kijáratig. Az egész mûvelet 3500 német márkájába került a
sofôrünknek. Hatalmas szerencsére innen tízpercnyi gyaloglásra volt egy kemping (a hely neve
Klausen), és másnap délelôttre a kisegítô busz is megérkezett otthonról. Ez jóval jobb állapotban
volt, mint a Neoplan, szokatlan sebességgel ment felfelé az emelkedôkön is.
Elôször az 1375 méteres Brenner-hágón kellett túljutni, majd az osztrák oldalon letértünk
az autópályáról egy kis völgybe Oberberg felé, és egy sétát tettünk az 1590 m magasan lévô
Oberberg tóhoz ([1], [2], [3]), amelynek jéghideg vizében többen is megmártóztunk.
Nem tértünk vissza az autópályára, így Innsbruck elôtt lentrôl tudtuk fotózni az Európa-hidat,
majd Innsbruckban a síugrósánc aljánál álltunk meg. Sajnos a sánc átépítés miatt zárva volt, de innen
is szép rálátás nyílt a városra. Innsbruckban két órát töltöttünk el, a városháza tornyából, 31 m
magasból élvezhettük az Arany-erkély elôtt lévô térzenét.
3/4 8-kor indultunk el a városból, és másnap hajnali háromkor értünk Hegyeshalomra.
