Dolomitok
Val Gardena, 2022. március



Ezúttal is Ortisei-ben laktunk, ugyanabban a házban, mint tavaly.


Márc 12., vasárnap
Az első napon most is az Alpe di Siusi volt a cálpont, de ezúttal a Florian felvonó felé indultunk, utána tendáltunk a Spitzbühl majd a Bullaccia felé.


Márc 13., hétfő
A napot a Secedán kezdtük, majd sorban besíeltük a Val Gardena-i Legendary 8 pályáit. A tegnapi nap megvolt a Pilat, most következett a Secedán a La Longia és a Gardenissima, aztán a Ciampinoiról levezető Saslong és Ciampinoi nr.3., majd a Bravo a Mont de Seurán, aztán a Falk, végül a Dantercepies alatti Cir.


Márc 14., kedd
Erősen felhős időre időre ébredtünk, lent eső szitált, feljebb szállingózott a hó, ezért valamivel később indultunk el. délutánra kezdett kitisztulni az idő, és mivel a szokottnál kevesebben voltak kint, a pályák még délután is nagyon jók voltak.

Márc 15., szerda
Reggel hideg, szeles idő, és keményre fagyott pályák fogadtak. Én Alta Badiát síeltem be, elmentem egészen a La Crusc-ig, visszafelé pedig a Piz Sorega, a Biok és a Pralongiá környékét jártuk be, hazafelé pedig tettünk egy kitérőt az Edelweiss-szektor felé. A pályák egész nap jegesek maradtak, de legalább nem buckásodtak ki.


Márc 16., csütörtök
Reggel kocsival indultunk a Falzarego-hágó felé, ahonnan előbb a Lagazuoi-ra mentünk fel, majd a Super 8 kört tettük meg - a Cinque Torri pályái ezúttal is kiválóak voltak.
Ezután a Rio Gere parkolóig autóztunk, ahol először a Cristallo néhány szinte üres pályáját síeltük be, majd a Faloria-i oldalt síeltük végig. Itt sem volt tömeg, és a pályák is egészen jó állapotban voltak.


Márc 17., péntek
Kora reggel indultam busszal Selvába, így hamar felértem a Dantercepies-re, ahonnan Arabba felé indultam. A Porta Vescovonál besíeltem a jó fekete és piros pályákat, de mivel a felvonóknál elég sokan voltak, így a Mont Cherz érintésével átsíeltem az Alta Badia-i részre. 1/4 3-kor indultam vissza a Piz la Ilá-ról, és nem sokkal 1/2 4 után értem fel a Ciampinoi-ra, majd a földalatti sikló érintésével a Secedán fejeztük be a napot, az idei utolsó lecsúszásunk a La Longián volt. Ezen a npon csúcsot döntöttem: a felvonózásokat is beleszámítva 140 km-t tettem meg.


Márc 18., szombat
Erre a napra már nem terveztünk síelést, helyette Chiusában álltunk meg, ahol felgyalogoltunk a Sabiona kolostorig. Hazafelé a Wörth-i tó partján lévő parkolóban álltunk meg, majd Szombathelyen a Gól étteremben vacsoráztunk meg,





Vissza: Utazásaim