Dél-Olaszország - Szicília
2002. júl. 5-27.
Egy busz és két mikrobusz indult az idei Miczek-útra, melynek
tervezett fô attrakciója néhány vulkán (Vezúv, Etna,
Stromboli, Vulcano) megtekintése. Este 7-kor indultunk az Egyetem elôl, és
1/2 1 körül léptük át a határt
Rábafüzesnél. Ausztrián át a Tarvisio - Velence - Padova
útvonalon haladtunk, és másnap délután 1 óra
felé értünk Pisába. Ebben az évben a ferde torony újra
látogatható volt, de csak este 6-ra volt jegy, így meg kellett
elégednünk a Dóm és a Battisterio megtekintésével.
A városból kifelé jövet az Arno-hídján egy oszlop
miatt majdnem beszorult a buszunk, de végül sikerült kiszabadulnunk,
és elérnünk a Populonia melletti S.Albinia kempingbe. A tengerpart mintegy
tízperces sétára volt innen, ezért inkább
bezsúfolódtunk a két mikrobuszba, és azokkal mentünk le
fürdeni.
Másnap busszal a közeli Piombino kikötôjébe
mentünk, onnan hajóztunk át Elba szigetére, Portoferraio-ba. Innen
elôször egy eléggé felesleges kitérôt tettünk
Napoleon nyári rezidenciájához, mely a városon kívül
található, majd átbuszoztunk Porto Azzurro-ba.
Itt bôven volt
idô fürdésre, egy pizzázásra, és arra, hogy
sétáljunk egyet a városka felett lévô - ma
börtönként üzemelô - spanyol erôd körül. A
Barbarossa strandra vezetô ösvényrôl végig nagyszerû
kilátás nyílt az alattunk lévô öbölre. Porto
Azzurro-ból délután mentünk vissza Portoferraio-ba, ahol
sétáltunk a városban, és felmentünk
a Forte Stella nevû
erôdbe is (szép kilátás). Kora este ért vissza a komp Piombino-
ba, ahonnan egy rövid kis eltévedés után buszoztunk vissza a
kempingbe.
8-án Róma felé indultunk a tengerparton, elsô
megállónk Grosseto-ban egy szupermarketnél volt, majd a Monte Argentario
elôtt álltunk meg fürdeni. A szigetet három természetes
földgát, ún. tombolo köti össze a szárazfölddel,
mi az egyik szélsôn mentünk be, és a középsôn
fekvô Orbetello nevû városkán keresztül jöttünk
vissza.
Tarquinia necropolisza hétfô lévén zárva volt,
így a városban álltunk meg egy rövid idôre, amely kellemes
meglepetést okozott a hangulatos kis utcáival, tereivel, rengeteg
templomával, tornyával, ráadásul turista sem nagyon volt rajtunk
kívül.
Innen a Róma tengerpartja, a Lido di Ostia felé vettük az
irányt, szállásunk Castel Fusano-ban a homokos talajú Camping
Internazionale-ban volt, ahol este megtartottuk elsô, de nem utolsó
sangria partynkat.
A következô nap teljes egészében Rómáé
volt. A buszunkkal a közeli helyi vasút Castel Fusano-i
végállomásáig mentünk, ahol vettünk egy 3.10
euróba kerülô napijegyet, amivel egész Rómában
szabadon közlekedhettünk. A HÉV-vel a San Paolo fuori le mura templomig
mentünk, amely csodálatos márványcsarnokával
igazán jó kezdésnek bizonyult a római
városnézéshez.
Innen a Circus Maximus és a Palatinus-domb mellett Constantinus
diadalívéhez, illetve a vele szemben lévô
Colosseumig
sétáltunk, majd az Esquilino parkon keresztül a S.Pietro in Vincoli templom
következett, ahol Michelangelo Mózese jelenti a látnivalót.
Ezután a S.Maria Maggiore templomot néztük meg, aztán a Termini
pályaudvartól a Vatikánig (Octaviano megálló)
metróztunk. A Szt.Péter Bazilika most is akkora élmény volt, mint
12 éve, ráadásul most a kupolába is felmentünk (lifttel 5,
nélküle 4 Eu.), ahonnan csodálatos kilátás nyílik
Rómára és a Vatikánra.
Az Angyalvárat csak kívülrôl néztük meg, majd
a Tevere partján a S.Maria in Transtevere templom következett, amely az
útikönyv szerint Róma egyik leghangulatosabb terén
található. Itt szándékoztunk pizzázni, de minden
próbálkozásunk hiábavaló volt, a környéken
minden étterem bezárt estig. így jobb híján villamossal az
Argentina térig mentünk el, ahol szerencsére találtunk egy kis
büfét, ahol nagyon finom pizzaszeleteket lehetett enni viszonylag olcsón. Az
ebédet a Fontana delle Tartarughe (Teknôsbéka-kút) után egy
nagy adag fagyival tettük teljessé, majd a hangulatos Piazza Navona
következett (S.Agnese templom, Fontana dei Fiumi, Neptun-szobor). Innen a Piazza del
Popolo-ra sétáltunk, melynek közepén áll II.Ramszesz
fáraó közel négy évezredes egyiptomi obeliszkje. A Porta del
Popolo-n keresztül értük el a metrót, amellyel egy
megállót mentünk a Spanyol Lépcsôig, amely mint mindig,
most is tömve volt emberekkel, és hasonlóan nagy volt a
zsúfoltság a közeli Trevi-kútnál is.
A Piazza Venezia déli oldalán található II.Vittorio
Emmanuele hatalmas méretû emlékmûve, melynek
tetejérôl jó rálátás nyílik a Forum Romanum-
ra. A romterülett mellett sétáltunk vissza a Colosseum-hoz, majd kis
pihenô után villamossal mentünk ki a S.Giovanni in Laterano bazilikáig,
amely a reneszánszig a kereszténység fô temploma volt. A templom
már zárva volt, így csak az elôtte lévô téren
álló másik egyiptomi obeliszket néztük meg, melyet
Constantinus szászár 300 evezôs hajón szállíttatott
annak idején Rómába. A Porta San Giovanni
megállótól a Piazza della Repubblica-ig metróztunk, ahonnan nem
messze egy mellékutcában találtunk egy kellemes kis éttermet, ahol
az utcára kiülve ettünk egy pizzát, melyet némi
vörösborral öblítettünk le.
Idôközben besötétedett, így a - mai napon egyszer
már megtett - Piazza Venezia és Colosseum közti útvonalon
gyönyörködhettünk a kivilágított romok
látványában. A Colosseum-tól metróval, HÉV-vel,
végül a buszunkkal tértünk vissza a kempingbe.
Másnap kissé késôbb indultunk, mivel elôzô nap
a HÉV végállomásánál hagyott mikrobuszokat
feltörték, és Gyuriék elmentek ezt bejelenteni a
rendôrségre. így egy kellemes fürdéssel kezdôdött
a nap, majd a tengerparti úton indultunk Nápoly külvárosa, Pozzuoli
felé. Itt a helyi kemping területén található a vulkáni
utómûködés egyik szép példája, a Solfatara.
Délután Nápoly szûk sikátoraiban
sétáltunk (ez néhány embernek a száguldozó
motorosok miatt kissé ijesztô élmény volt), majd a Dóm
mellett több kisebb templomot is megnéztünk, és a Castel Nuovo
mögött lévô kikötôben találkoztunk azokkal, akik
inkább az Archeológiai Múzeumot választották a séta
helyett.
Szállásunk Pompei-ben a Camping Zeus volt.
11-én az volt a terv, hogy délelôtt mindenki megnézi a
romterületet, és a déli szieszta után délután
felmegyünk a Vezúvhoz. ám valami miatt a romterület reggel nem
nyitott ki, ezért gyorsan összeszedtük a társaságot, és
11 óra felé elindultunk a Vezúvhoz. A parkolótól 15-20
percet kellett felfelé gyalogolni a bejárathoz, a belépô 6 euróba
került. Szerencse, hogy a vulkánok közül elôször ide
jöttünk el, mert a többi után a Vezúv bizony
csalódás lett volna.
Délután 4-5 óra körül mindenki nyugodtan
végigjárhatta a romterületet (a belépô kicsit borsos, 10 Eu.),
ahol szükség is volt az idôre, 9 óra felé így is az
ôrök hajtottak ki minket.
Másnap az út egyik fénypontja következett: Capri. Keskeny
utakon, néhol egy-egy városkában némi forgalmi dugót
okozva értünk el Sorrentóba, ahol kiderült, hogy csak a szárnyas
hajóra van jegy. Ez majdnem kétszer annyiba került, mint a normál
komp, viszont cserébe több idônk maradt a szigetre.
Capri kikötôjébôl (Marina Grande) busszal egybôl
Anacapriba mentünk (minden buszjegy egységesen 1.30 euróba került),
onnan libegôvel fel a Monte Solaro-ra (a retúrjegy 5.50 Eu.). Fentrôl
csodálatos kilátás nyílt a szigetre, igaz, a párás
levegô miatt a Faraglioni-szirtek csak halványan látszottak. Anacapriba
visszatérve elsétáltunk Axel Munthe híres villájához,
amely elôl szintén nagyon szép a kilátás. A
városkából kb. háromnegyed óra alatt értünk
le a Kék Barlanghoz, de itt olyan hosszú volt a sor - ráadásul
inkább a tenger felôl hajón érkezôket engedték
elôre - hogy rövid szemlélôdés után visszabuszoztunk
Anacaprin keresztül Capri központjába. Innen a sziget keleti szirtfokán lévô
Tiberius villa romjaihoz sétáltunk ki - az öreg kéjenc tudta hol kell
palotát építenie.
Vissza kellett jönnünk egészen a városig hogy az újabb
séta útvonalára rátérhessünk, amely a
természet alkotta nagy sziklakapuhoz, az Arco Naturale-hoz vezetett. Innen kis
ösvényeken a tengerparttal párhuzamosan haladtunk a Faraglioni-szirtekig,
végig csodálatos kilátással a tengerre. Sajnos arra már nem
maradt idônk hogy lemenjünk a tengerpartra a szirtek tövébe, de a
látvány innen fentrôl is pompás volt. Innen már hamar
visszaértünk Capriba, majd a városból a
lépcsôkön le a kikötôbe.
Sorrentóba visszaérve kibéreltünk egy helyi buszt, ami
fejenként 1 euróért vitt fel a városba, a buszparkolóhoz,
pontosabban annak közelébe, és némi keresgélés
után ráakadtunk a buszunkra. Mivel elég késôre járt
az idô, nem Amalfi felé mentünk, hanem ugyanazon az úton
tértünk vissza a kempingünkhöz, amelyen jöttünk.
A következô nap jobbára utazással telt el, nagyon szép
tengerparti úton haladtunk délre. Egyetlen megállónk Paestum
görög romterülete volt, ahol három nagy templom maradt meg
viszonylag épségben. Sapri elôtt fürödtünk a tengerben,
és feltûnô volt, hogy errefelé mennyivel kevesebben vannak.
Kempingünk Amantea után volt (Camping la Principessa), amelynek saját
strandját egy éjszakai fürdôzésre is igénybe
vettük.
14-én egy reggeli fürdés után haladtunk tovább a
tengerparton délre, egy helyen megálltunk fotózni a
Szicíliával szemben lévô Scilla szikláját, és
látszott a távolban Stromboli szigete is. Villa S.Giovanniból kompoltunk
át Messinába, ahol egy rövid sétát tettünk (Dóm,
Orion-kút) a vasárnap kora délután teljesen kihalt városban,
az egyetlen nyitvatartó üzlet egy Mussolini emlékbolt volt.
Mielôtt a Milazzo szélén lévô Cirucco kempingbe
mentünk volna, megálltunk Milazzo kikötôjében, hogy
elintézzük a hajójegyeket. Itt ugyanaz volt a helyzet mint Capri
esetében, a szárnyashajók jóval sûrûbben járnak,
és itt már jelentôs az az idô, amit meg lehet spórolni a
kompokhoz képest. Végül szerencsénk volt, a SNAV
hajótársaságnál a teljes csoportnak el tudtuk intézni a
jegyeket a következô három napra, mégpedig nagyjából
azokra az idôpontokra kaptunk jegyet, amiket elôzôleg elterveztünk. Az
ára fejenként 30 euró volt.
Másnap reggel 9-kor kellett volna indulni a hajónknak, de a
félórás várakozás ideje alatt Miczek Gyurinak sikerült
beszélnie egy azeri teherhajó egyik matrózával, aki elmondta, hogy
a hajójuk a Volga-csatorna érintésével jött Bakuból.
A katamarán típusú hajónk végül 1/2 10-kor
indult Vulcano szigetére, és az út bizony eléggé
hánykolódós volt, a személyzet osztotta is a nylonzacskókat
szorgosan. Szerencsére ki lehetett menni hátul a fedélzetre, igaz, ott
tíznél több ember nemigen fért el. Kissé felhôs
idôben értünk Vulcano kikötôjébe (Porto di Levante). Itt
a tengerparton lévô kis dagonyázóhoz mentünk
(belépô 0.60 Eu.), és míg a csoport egyik fele fürdött, a
másik elindult a 293 m magas kráter megmászására. A
kráter szélén több helyen sûrû oszlopokban tör fel
a kénes gôz, néhol vigyázni kellett, hogy gyorsan túljussunk
a fullasztó szakaszokon. Egyébként fentrôl a kilátás
is nagyon szép volt. Mire visszaértünk a partra elkezdett
szemerkélni az esô, így igazán kellemes volt bemenni a tengerbe, ahol
a parthoz közel a kövek között feltörô forró
gázok hatására igazi pezsgôfürdôben érezhette
magát az ember, és ha megunta, ott az iszapos dagonyázó.
Délután egy negyedórás hajózással
értünk át Lipari szigetére, ahonnan egy bérelt busszal
mentünk át a Canneto-ban lévô Baia UNCI nevû kempingig,
amely annak ellenére a legdrágább volt az út során, hogy a
többség sátor nélkül, hálózsákban aludt.
(A kempingek egyébként átlagosan 7 euróba kerültek egy
személynek, ebben persze van némi csoportkedvezmény is.) Este
még kimentünk a partra, ahonnan nyugágyakból mereszthettük
a szemünket, látszik-e valami a Stromboli kitöréseibôl,
néhányan látni is véltek valamit.
Másnap délelôtt a fürdésen kívül
obszidiángyûjtés volt a program, majd dél körül a tegnapi
busszal visszamentünk Lipariba, ahol három óránk volt a hajó
indulásáig a hangulatos kisvárosra, közben a csomagjainkat a
kikötôben hagytuk. Az elôzô napi hajóút miatt
páran tartottak attól, hogy nem lesz túl kellemes az elkövetkezô
másfél óra, szerencsére az idô megjavult, a tenger sima volt,
így kifejezetten élvezetes volt kint a hajó hátulján ülve
utazni. A hajónk egyébként Stromboli elôtt három helyen,
Vulcano, Salina és Panarea szigetén is kikötött.
Délután 6 óra körül kötöttünk ki
Strombolin, és a csapat nagy része elindult fel a vulkánhoz.
Elôször a városban vezetett az út, és itt egy helyi vezetô
pattogására le is állított minket két fiatal carabinieri,
mondván, hogy tilos fent aludnunk, nálunk meg láthatóan ott voltak
a hálózsákok. Némi vita után Gábris Gyuszi
megkérdezte, itt lesznek-e hajnali kettôkor, hogy jelentkezhessünk
náluk, és a nemleges válaszra a helyi vezetôn kívül
mindenki megnyugodott. A dolog azért is volt érdekes, mert úgy tudtuk,
vezetô nélkül egyáltalán fel sem lehet menni a hegyre, de itt -
és az út során a csoportok vezetôi - szerencsére csak az
alvást akarták megtiltani.
Az ösvény a Piscitá nevû településtôl
kezdett emelkedni, és bizony igen megizzadtunk mire szürkületre
felértünk mintegy 900 méteres magasságba
(térkép az útról). Fent rengeteg ember
és erôs, hûvös szél fogadott, de a kitörések
látványa egy idôre feledtette a nehézségeket. Azonban sajnos
a szél olyan irányból fújt, hogy a füst egy idô
múlva teljesen eltakarta a krátert, és csak a kitörések
robaját hallottuk. Ezért sokan úgy döntöttünk, hogy
inkább visszaindulunk, remélve, hogy lejjebbrôl jobban látszanak majd
a kitörések. A lefelé vezetô út a zseblámpák
fényében bizony nem volt könnyû, viszont lentrôl valóban
láttunk néhány igazán szép kitörést, olyat,
amilyet elôzôleg otthon elképzelt az ember.
Hajnali kettô körül értünk le a partra, és
némi keresgélés után találtunk egy védett kis
strandot, ahol nyugodtan aludhattunk reggelig.
Másnap reggel a fürdés után kissé álmosan
szálltunk hajóra, amely a Panarea - Lipari - Vulcano útvonalon
érkezett vissza Milazzo-ba. Innen egybôl a Céfalu után lévô
Costa Ponente nevû kempingbe mentünk, a kempingbôl - melyben
úszómedence is volt - lépcsôkön lehetett lemenni a tengerpartra,
ahol végre igazi hullámfürdôben lehetett részünk.
18-án Palermóba kirándultunk, elôtte azonban rövid
idôre megálltunk Céfaluban. Ez egy nagyon hangulatos város egy hegy
tövében, sok kis szûk utcácskával, kár, hogy nem volt
sok idônk a felfedezésére, ráadásul a dómot is csak
ellenfényben lehetett fotózni.
Palermóra viszont bôven volt idônk, talán túl sok is, igaz
viszont, hogy így nyugodtan megebédelhettünk egy olcsó, de tiszta
önkiszolgáló étteremben. A város egyébként
eléggé lepusztult, de mindenfelé renoválták az
épületeket, valószínûleg úgy tíz év
múlva nagyon szép lesz minden. A Piazza Pretoria híres
szökôkútját is éppen felújították, a
szobrokat csak a deszkakerítésen lévô ablakokon keresztül
lehetett látni. A dóm után a Normann Palotában
megnéztük a csodaszép Capella Palatinát, majd a piacon
keresztül a Martoranaés a
normann templom érintésével jöttünk vissza
a kikötôbe.
Másnap a reggeli fürdés után átvágtunk
Szicílián, és Agrigento ókori görög
romterületénél, a Valli dei Tempi-nél álltunk meg (a
belépô 4.50 Eu.). A látnivalók: Concordia templom, Juno Lacinia
temploma, a Zeusz-templom romjai a 8 méteres földön fekvô Atlasz
szoborral.
Licata után álltunk le fürdeni (a víz meglepôen hideg
volt), és késô délután érkeztünk meg az
ávola határában lévô Sabbiadoro kempingig. Ezzel csak az volt
a baj, hogy a busz a szûk utcákon nem tudott bemenni a kempingbe, így a
két mikrobusz segítségével hordtuk be a cuccokat.
20-án reggel fürödtünk egyet a kemping szép, homokos
strandján, majd a mikrobuszok segítségével elvégzett
bepakolás után indultunk Siracusa felé. A város
szélén a romterületnél álltunk meg, de ez
csalódást okozott: a görög színház fekvése
ugyan szép, de mivel ma is használják, modern hangulatot áraszt,
a Dionüsszosz-barlang pedig csak egy nagy barlangüreg, semmi más. Ez
tehát nem érte meg a 4 és fél eurós belépôt,
Siracusa félszigeten fekvô óvárosa viszont annál
érdekesebb volt (Apollo templom romjai, dóm, tengerpart, Piazza Archimede, piac).
Következô megállónk Catania volt, itt azonban a dóm
zárva volt, a dóm elôtti tér pedig felújítás alatt.
Maga a város sem volt olyan szép, mint Siracusa, bár az is igaz, hogy nem
volt túl sok idônk a felfedezésére. Szállásunk ugyanott
volt, mint 6 éve, a Nicolosiban lévô úszómedencés
Etna kempingben.
21-én irány az Etna! Az
elôzô évi kitörés
elvitte a felvonót, így az 1900 méteren lévô
parkolótól most kisbuszokkal lehetett felmenni 2700 méterig, potom 45
euróért. Sokan azonban inkább a gyaloglást választottuk,
és mintegy 4 és fél óra alatt értünk fel a 3250
méteren lévô Bocca Nuova és a Crater Centrale kráterekig,
ahonnan most is rendesen dôlt a füst. A lefelé vezetô út
két órát vett igénybe, az utolsó szakaszon most is a volt
csákányos felvonó oszlopai között jöttünk le. (Alig pár hónappal késôbb az Etna megint
kitört, errôl néhány kép
[1], [2], [3].)
22-én némi bolyongás után rátaláltunk az
autópályára, hogy aztán nemsokára le is
térjünk róla az Alcantara-szurdok felé, ahol akár meg is
lehetett mártózni a jéghideg vízben. A messinai
kompátkelés után déli irányba mentünk, és a
csizma orrának megkerülésével érkeztünk meg az igen
kellemes, csendes Costa Splendente kempingbe Le Castella határában.
Reggel elôbb fürödtünk egyet, majd Le Castellában a
várnál álltunk meg egy fénykép erejéig. Crotone-ig
a tengerparton haladtunk, utána a Sila-hegységen keresztül Cosenza
felé mentünk, útközben Moccone mellett az 1768 m magas Monte
Curcio-ra vivô sífelvonó aljánál tartottunk pihenôt.
Cosenza után az autópályán mentünk északra, majd
letértünk Spezzano Albanese felé, ahol az eredeti tervekkel ellentétben
nem álltunk meg, igaz, a buszból nézve nem is lett volna túl sok
értelme. A Jón-tenger partján haladtunk tovább, Capo Spulico-
nál egy kis vár, a Castello di Rosato mellett mentünk el - sajnos itt sem
álltunk meg. Hosszabb sétát csak Taranto óvárosában
tettünk (dóm, Castel San Angelo, szûk sikátorok, lepusztult
házak).
Szállásunk Alberobello-ban a Camping dei Trulli-ban volt - ez ismét
egy nyugodt kis kemping úszómedencével.
Másnap reggel Alberobello városát jártuk be, majd egy
elôre nem tervezett megálló következett Melfiben. Ez egy dombra
épült hangulatos kisváros, tetején erôddel. Innen a Monte
Vulture krátertavai következtek (Lago Occhiali), a kisebbiket körül
lehetett sétálni, a nagyobbikban pedig fürödni lehetett - igaz Miczek
Gyurinak elôbb meg kellett küzdenie egy vérmes hattyúval.
Szállásunk Manfredonia elôtt a Camping Ippocampo - ez az
egész út legrosszabb kempingjének bizonyult. A tengerpart szép
ugyan, de a víz tele volt medúzával, a kemping talaja murvás,
köves, meleg víz fél eurós zsetonért van csak (igaz, ez
több helyen is így volt), ráadásul az idô is elromlott,
éjjel egy kiadós esôt kaptunk.
25-én egy félnapos kirándulást tettünk Monte San
Angelo-ba a híres búcsújáróhelyre (San Michele
barlangtemplom, erôd). Manfredoniában
ebédeltünk
(svédasztalos halsaláta, rizsgombóc, padlizsán, polip stb., mindez
3 euróért), majd visszamentünk a kempingbe, ahol az esô elôtt
még fociztunk egy jót a tengerparton.
Sátorbontásra szerencsére elállt az esô, de
késôbb újra rákezdett. Az autópályán a
buszból kifogyott az üzemanyag, még jó, hogy az egyik mikrobusz
mögöttünk volt, és tudott hozni nekünk. L'Aquila
szélén egy szupermarketnál álltunk meg, és amíg a
többiek vásároltak, én addig felrohantam a városba
(Dóm-tér, S.Bernardino templom, vár). Autópályán
mentünk Assergi felé, majd a Gran Sasso felvonó Fonte Cerreto-i alsó
állomásától (ahol egyébként a kempingünk
is volt) a 2100 m magasan lévô Campo Imperatore-ig, a felvonó felsô
állomásáig mentünk. Az itt lévô
szállodában volt fogságban Mussolini, innen szabadította ki
Skorzeni. Itt fent 7 fok volt, szél és esô, és lent a kempingben sem volt
sokkal melegebb, de legalább estére az esô elállt - igaz hajnalban
újból rákezdett, de ez már kevésbé zavart.
27-én reggel a Rieti - Terni igen szép útvonalon haladtunk, sajnos
Terninél a Cascata delle Marmore nevû vízesésnél nem
tettük meg a kb. 1 km-es kitérôt, így csak a buszból
vethettünk egy futó pillantást a vízesésre.
Assissiben viszont
megálltunk, és ez talán a leghangulatosabb kisváros volt az
egész út során, ahol természetesen megnéztük
a Giotto
freskóival díszített San Francesco templomot. Utolsó
megállónk Ravenna volt, az idô miatt a
búcsúfürdést egy rövid városnézésre
cseréltük fel.
Este 1/2 8-kor indultunk hazafelé, és másnap reggel 9-re
érkeztünk meg Pestre.
A szokásosnál talán kevésbé hajtós, de
nagyon szép Miczek-túra volt, különösen a szigetek (Elba, Capri,
Vulcano, Lipari, Stromboli) jelentettek nagy élményt.