2000. július 7-30.

Az idei Miczek-túrára 71-en indultunk el egy utánfutós emeletes busszal, amely az elsô terhelést Herendig bírta, itt két és fél órát álltunk míg sikerült kicserélni az elszakadt ékszíjat. Továbbhaladva a 8-as úton egy belógó faág kiverte a visszapillantó tükröt, de ezt legalább gyorsan ki lehetett cserélni. A határnál aztán a magyar és osztrák szervek közös erôfeszítésének köszönhetôen másfél órát álltunk, így hajnali negyed öt volt, mire végre átléptünk Ausztriába.

A téli síeléseknél megszokott útvonalon mentünk, egészen Bresciáig, ott délre fordultunk, és a Riviéra menti autópályán haladtunk. A baj csak az volt, hogy a légkondi nemigen mûködött, ami csupán mérsékelt lelkesedést váltott ki az utasok körében. Éjjel 11-kor értünk el a kempingbe, az Aix-en-Provence elôtt lévô St.Maximine-be.

Másnap délelôtt Narbonne közelében, Port Leucate-nél fürödtünk egyet a tengerben, a következô megállónk már a Pireneusokban lévô kedves kisvárosban, Villefranche-de-Conflent-ben volt. A hágót Mont Louis-nál értük el, útközben többször is kereszteztük a kis hegyi vasút, a Le Petit Train Jaune útvonalát.

Spanyolországba átlépve azt terveztük, hogy Seu d`Urgell-ben megállunk, és megnézzük a katedrálist. A megállás a városba érve egy útkeresztezôdésben tökéletesen sikerült, a baj csak az volt, hogy a busz ezután meg se moccant, a motor nem indult be. Mi leszálltunk, elsétáltunk a katedrálishoz, amelyet tíz perccel elôttünk zártak be, és bóklásztunk egy kicsit a városban. A buszunkhoz visszaérve megkönnyebbülve fogadtuk a hírt, hogy komoly baj nincs, csupán az üzemanyag fogyott ki...

Mint elôzô nap, ma is éjjel 11-kor érkeztünk meg a kempingbe, amely Andorra fôvárosában, Andorra la Vellában volt. (Andorra térképe)

Sajnos Andorrában az idôjárás nem fogadott a kegyeibe minket, már délelôtt lógott az esô lába, mikor a boltokban a rendkívül olcsó italok között válogattunk. (Hazaérkezésünk után tudtuk csak meg, hogy idôközben hoztak egy rendkívül okos rendeletet, miszerint nem lehet vámmentesen behozni szeszes italt Magyarországra. Szerencsére errôl nem volt tudomásunk, így minden izgalom nélkül jutottunk át a határon a whiskykkel, vodkákkal, egyebekkel.)

A vásárlás végeztével a 2408 m. magas Port d`Envaliran hágóhoz buszoztunk fel, ahonnan egy kisebb gyalogtúrát terveztünk. Azonban alighogy elindultunk, hatalmas jégesô szakadt ránk, a villámok a közelünkben csapkodtak. Szerencsére mi épp egy sífelvonó alsó állomásánál úgy-ahogy fedezékben voltunk, és amikor húsz perc múlva a vihar kissé lecsendesedett, futólépésben mentünk vissza a buszhoz, ahol Miczek Gyuri egy üveg Tequilával próbálta felmelegíteni az átázott embereket - sikerrel.

Kora estére elállt az esô, így be tudtunk sétálni a városba, melynek belsô része igen hangulatos, a magasabban fekvô pontokról szép kilátás nyílik a völgyre.

Másnap a Tunel de Cadi-n át mentük Barcelona felé, útközben nagyon szép kilátás nyílt a Montserrat-i hegyekre. Barcelonában elôször a Sagrada Familiánál, majd a Montjuic hegyen álltunk meg (Olimpiai Stadion, gyönyörû kilátás), majd a belvárosban sétáltunk (kikötô, Ramblas, Gótikus Negyed, Katedrális, Gaudi-házak [Batllo, Mila], vacsorára Paella), miközben a buszunk légkondiját igyekeztek egy szervízben helyrepofozni. Ez több idôt vett igénybe a tervezettnél, így éjjel 11-kor úgy döntöttünk, hogy nem keresünk kempinget, hanem egy éjszakai menettel egyenesen Granadába megyünk.

Dél körül értünk Granadába, és már csak egy km-re voltunk a kempingtôl, mikor az utánfutónk egyik kerekénél a fék túlforrósodott, aminek következtében poroltóval kellett eloltani a felcsapó lángokat. Szerencsére az utánfutó ponyvája csak kissé perzselôdött meg, így a csomagokban - benne a gázpalackokkal - nem esett kár. Mindenesetre innen kezdve egészen hazáig az utánfutó fék nélkül közlekedett.

Granadában nagy volt a hôség, így a szieszta idôt a kemping uszómedencéjénél töltöttük el, és csak este hét felé mentünk be a helyi busszal a városba bóklászni egy kicsit, melyet az ún. Cigánynegyedben egy kancsó Sangria koronázott meg.

13-án a délelôtti program az Alhambra volt, ez éppoly nagy élmény volt számomra, mint tizenegy évvel ezelôtt. Az indulás elôtt még volt idôm arra, hogy felmenjek a város széli dombokon futó városfalhoz, ahonnan gyönyörû rálátás nyílt az egész városra.

Délután - utánfutó nélkül - felkapaszkodtunk a Sierra Nevadába, egészen pontosan Pradollano-ba, amely télen kedvelt sícentrum. A városba visszaérve a kempingben felcsatoltuk az utánfutót, és Tarifa felé vettük az irányt, ahova este fél 11-kor érkeztünk meg.

Másnap Tarifában, Európa legdélibb pontján (nem számítva persze Máltát, Ciprust, a görög szigeteket) a kikötôi erôdöt néztük meg, miközben megpróbáltunk jegyet venni Tangerbe. 7000 Pesetáért (kb. 11e. Ft) lett is volna, de az utolsó pillanatban kiderült, hogy Tarifában csak EU országok állampolgárai szállhatnak hajóra, mi nem.

A következô programpont az egész út egyik legérdekesebb pontja, Gibraltár volt. Átsétáltunk a városon, majd felvonóval felmentünk a Szikla tetejére. Innen lefelé sétálva találkoztunk a majmokkal, majd a gyönyörû St.Michael barlangot néztük meg. Visszatérve a városba kigyalogoltunk az Európa-fokig, ahonnan a helyi busszal jöttünk vissza, így volt még arra idônk, hogy egy kellemes angol ebédet (vagy inkább vacsorát) elfogyasszunk.

A Tarifába visszavezetô úton egy helyen megálltunk, és sikerült 5300 Pesetáért hajójegyet venni másnapra Algecirasból Tangerbe, a jegy árában egy szervezett városnézés és egy ebéd is benne volt.

A Tanger-i szervezett, buszos városnézés- mint arra számítottam is - abból állt, hogy a saját érdekeltségû boltjaikban mindenfélét ránk akartak sózni (a szônyegtôl kezdve a horkolás elleni orvosságig, és volt persze tevegelés is), de azért kivittek minket a Spartel fokra (legalábbis a közelében lévô kilátópontig), sétálhattunk az óvárosban, és az ebéd is igen kellemes volt, így mindent összevetve nem bántuk meg az átkelést.

Az eredeti program szerint Tangerben töltöttünk volna egy éjszakát, a társaság azonban úgy döntött, hogy Marokkóban elég lesz egy nap is, így meg tudjuk nézni Sevillát. Útközben Cádizban álltunk meg, sajnos csak nagyon rövid idôre, így csak a kikötôben lévô San Sebastian erôdöt tudtuk megnézni.

Elég korán érkeztünk a Sevilla elôtt lévô kempingünkbe, így, csakúgy mint Granadában, most is az úszómedencénél bekkeltük ki a kánikulát, lévén Sevilla Spanyolország legforróbb városa, mint ahogyan azt tapasztaltuk is. Ennek a hátránya az volt, hogy mire este a városba értünk a Katedrális már zárva volt, csakúgy, mint az Alcazar. Így csak a városban, a folyóparton sétáltunk, illetve kinéztünk a világkiállítás helyszínére, ahol a kerítésen keresztül láthattuk a Makovecz-pavilont. Másnap aztán reggel sikerült bejutni a Katedrálisba, amely méltán világhírû. (Sajnos hétfô lévén az Alcazar zárva volt.)

Innen már Portugália következett, annak is legdélibb tartománya, Algarve. Elsô megállónk Faro volt, amely nem egy különleges város, emlékezetes legfeljebb azért marad, mert ketten eltévedtek, és jó másfél órás késéssel érkeztek a buszhoz. Ezalatt Miczek Gyuri a szemközti boltból egymás után hozta ki az ötliteres kannás vörösbort, így a társaság türelemmel, sôt egyre vidámabban viselte a várakozást.

A kempingünk Lagos mellett a tengerparton volt, sátorverés után a busszal kimentünk a Lagos szélén lévô Ponta de Piedade nevû helyre, ahol fantasztikus abráziós partfalat, sziklákat, barlangokat lehet látni, és itt vártuk be a Naplementét. Ez a hely számomra az egész út egyik csúcspontja volt.

18-án egy körutazást tettünk Portugália délnyugati csücskében. Elôször Sagresbôl kisétáltunk a Cabo de Sao Vincente-hez, közben én megmártóztam az óceánban egy gyönyörû fekvésû strandon. Innen busszal jöttünk vissza Sagresbe, ahol bementünk az erôdbe, majd strandolás következett (a part látképe). Ezután egy órát eltöltöttünk egy cserepeket áruló boltnál, amely összehasonlítva a Cádizi 30 perccel, nem is olyan rossz teljesítmény...

Délután a Monchique hegységen haladtunk keresztül, egy Marmelete nevû falu szélén közelrôl is szemügyre vehettük a paratölgyeket. A mórok egykori városában, Silvesben az erôdöt néztük meg, de nagyon jó volt sétálgatni a szûk kis utcákban is. Visszafelé ájra megálltunk a Ponte de Piedadé-nél, és a tegnapinál valamivel jobb fényviszonyok között újabb fotókat tudtunk készíteni.

Másnap Setúbalon és az Arrábida-hegységen keresztül érkeztünk meg Lisszabonba, pontosabban a tôle délre fekvô Costa Caparicára.

20-án az Ápr.25-e hídon (nagy dugóban) mentünk be Lisszabonba. Elôször a vásárcsarnoknál álltunk meg, majd a Praca de Commercio, a Katedrális, a Miradouro de Santa Luzia nevû kilátópont, az Alfama-negyed, a Castelo de Sao Jorge, a Praca Marqués de Pombal, a Santa Justa felvonó, majd egy finom hal-ebéd után Belémben a Szt.Jeromos kolostor a szép kerengôvel, a Belém Torony, a Felfedezôk emlékmve következett, végül a gigantikus Krisztus szoborral fejeztük be a városnézést.

Másnap szabadnap volt, mindenki azt csinált, amit akart. Én délelôtt elsétáltam a tengerparton egy jó darabig, majd a homokdûnék tetején közlekedô kisvasúttal jöttem vissza. Délután kigyalogoltam Trafariába ahonnan komppal lehet átmenni Belémbe. Innen bevillamosoztam a belvárosba, ahol a Bairro Alto negyedben sétálgattam, közben megnéztem többek között a Sao Roque templomot, a Miradouro de Sao Pedro de Alcántara kilátópontot és a Parlamentet.

22-én indultunk tovább északra. Elôször Estorilban, a híres fürdôhelyen álltunk meg (semmi különös), majd Cascaisban a Boca da Inferno-t néztük meg, amely ma nyugodt, csendes volt. Innen a Cabo da Roca, Portugália legnyugatibb pontja következett, majd Sintrában a híres Palácio Nacionalt néztük meg. Programon kívül megálltunk Mafrában a barokk kolostor-templomnál, aztán Portugália egyik legszebb városa Óbidos következett, ahol legjobban a városfalról lehetett élvezni a kisváros és a vár látványát.

Kempingünk Nazaré közelében volt, ahol a másnap hajnali esô már jelezte, vége a jó idônek. Reggel lementünk a tengerpartra, majd két nevezetesség, Alcobaca illetve Batalha következett. Alcobacában van Portugália legnagyobb temploma, a Mosterio de Santa Maria, amely nem túl izgalmas, a mellette lévô kolostor kerengôje viszont annál szebb. Batalhában a Santa Maria da Vitória, a domonkos apátság a portugál gótika remekmve, ahol a Királyi Kerengô, a kolostor termei és a Befejezetlen Kápolnák jelentették a legnagyobb élményt.

Rövid idôre megálltunk Fátimában, ahíres zarándokhelyen, majd Coimbra, az egyetemi város következett (Egyetem, Sé Nova, Sé Velha, Sao Tiago templom).

Hosszú kerengés után találtuk meg a Porto közelében, Magdalénában lévô kempingünket, ahol hajnalban kiadós esôt kaptunk, amely másnap késô délutánig tartott. Így a Porto-i városnézés nem volt valami nagy élmény, de még így is megállapíthattuk, hogy Porto nagyon hangulatos város. De hát most hiába mentünk fel a Torre de Clérigosba, a nevezetes kilátóhelyrôl most csak a felhôket lehetett látni.

De hogy a nap ne legyen teljesen elrontva, késô délután Villa Gaia de Novában, a Douro folyó Portóval szemközti partján borkóstolás következett, mi a Sandeman borházat látogattuk meg.

25-én továbbra is borongós idôben érkeztünk Guimaraesbe (vár). Bragába nem mentünk be, ehelyett a Bom Jesus do Montét néztük meg a híres lépcsôsorral (elôtte tévedésbôl egy másik templomnál - O Sameira - álltunk meg).

Ezután az utolsó portugáliai város, Chaves következett, majd átkeltünk Spanyolországba és a Sanábriai-tó partján kempingeztünk.

A másnapi programban egyetlen város, Leon szerepelt. Elôször a román stílusú a San Isidoro bazilikát néztük meg, majd sikerült a zárás elôtt becsusszanni a gótikus Santa Maria katedrálisba, amely a festett üvegablakaival páratlan élményt nyújtott.

A Kantábriai-hegységen keresztül igyekeztünk a tengerpartra, útközben megálltunk kis idôre a gyönyörû fekvés Riano víztárolónál. Sajnos az 1609 m. magas Puerto de Santa Gloria hágó már felhôben volt, csakúgy mint a hegység tengerpart felöli oldala. Már sötét volt, mikor megálltunk egy kempingnél Comillasban.

Másnapi elsô megállónk Bilbaóban volt (folyópart, belváros, Guggenheim Múzeum), amely nem okozott túlságosan nagy élményt. San Sebastianban csak annyi idônk volt, hogy felmenjünk a Monte Igueldo-ra, ahonnan tiszta idôben szép kilátás nyílik a városra, most azonban méág mindig borult volt az idô.

Késô este érkeztünk meg a Saint Martoryban lévô kempingbe, amely csakúgy, mint három éve, most is rendkívül olcsó volt. De hogy az élet ne legyen túl kellemes: éjjel hatalmas felhôszakadás zúdult ránk, sok sátorban szinte csónakázni lehetett.

28-án már folyamatosan haladtunk hazafelé, egyetlen megállónk a középkori hangulatot árasztó, gondosan restaurált kisváros, Carcassonne volt. A nap izgalmát az jelentette, hogy a szupermarketnél az egyik útitársunk pénzét hamisnak találták, és csak a rendôrségen derült ki, hogy csupán zsírosak voltak a bankjegyek. A késlekedés viszont azt jelentette, hogy a tervezett Savines tó partján lévô kemping helyett Manosque mellett, egy St.Tulle nevû falu szélén kempingeztünk.

Másnap két megállónk volt: Briancon, majd naplementekor egy rövid fürdés Peschieránál a Garda-tóban, majd vasárnap délelôtt 10-kor értünk Budapestre.

Ez is a szokásos, hajtós, de rengeteg élményt nyújtó Miczek-túra volt, de azért Portugáliában még maradt jó néhány hely, ahová egyszer még vissza kéne menni.

	Vissza Back

Vissza a honlapomra Back to my Home Page