Öten indultunk el egy harminc napos európai körútra, Inter-Rail igazolvánnyal.

Az Orient Expressz 12-én reggel indult Párizsba, és másnap 3/4 7- kor érkeztünk meg a Gare de L'Est -re. Miután hátizsákjainkat elhelyeztük a csomagmegôrzôben, megpróbáltunk szállást keresni, de ez reménytelen vállalkozásnak bizonyult, mivel a bicentenáriumi ünnepségek miatt minden hely foglalt volt. Elindultunk hát várost nézni: Les Halles (Szt.Eutanázia templom), Notre Dame, Szt. Lajos sziget, Bastille tér, Sacre Coeur, Montmartre, Pigalle, Eiffel torony - mindenhol hatalmas volt a tömeg. Éjjel óriási buli volt, hajnalig tartó utcabál, karneváli hangulat, petárdák, úgyhogy csak hajnali 3 felé tértünk vissza szálláshelyünkre, a pályaudvarra, ahol rendôrök ôrizték a sok földön alvó turistát, azt hiszem ilyenre azóta sem volt példa. Nagy szerencsénkre lent a metró aluljárójában találtunk egy szolgálati öltözôt zuhannyal, melynek ajtaját nem zárták be, így amíg Párizsban voltunk, ide lógtunk be zuhanyozni. Egyszer összetalálkoztunk valakivel, aki hivatalból öltözött ott, de látva a lányokat - akikkel itt Párizsban ismerkedtünk meg - csak mosolygott, és nem csinált balhét.

14-én reggel a város teljesen kihalt volt, mindenki az elôzô napi fáradalmakat pihente ki. Elôször az Operát néztük meg, aztán kimentünk az Austerlitz pu.-ra megvenni a helyjegyet Madridig. Utána a Pantheon következett, ahol a kripta megtekintése után fel lehetett menni a belsô karzatra, és a kupolán kívülre, ahonnan szép kilátás nyílik a városra.

A Luxemburg Kertben pihentünk egy kicsit, aztán kimetróztunk (aznap ingyenes volt a metró) az egyetemi városba, mert az a hír járta, hogy ott már 10 Frankért meg lehet ebédelni. Lehet, hogy ez így is volt, csakhogy a menza éppen zárva volt, így elkezdtünk egy újabb nagy sétát: Montparnasse, Invalidusok temploma, UNESCO Palota, Mars Mezô. Közben újra benépesült a város, várták az esti felvonulást. Mire átmentünk az Alexander-hídon már mozdulni is alig lehetett, és mi kezdtünk fáradni a kevés alvás és az egész napos gyaloglás után, így lassan elindultunk visszafelé, a már megszokott szálláshelyünkre.

15-én reggel kivonatoztunk Versailles-ba, végigjártuk a palotát, majd a Trianon kastélyt néztük meg miután csónakáztunk egyet a mesterséges tavon. Szép, laza nap volt, este pedig indultunk Madrid felé.

Másnap reggel 7-re értük el Irúnt, a spanyol határt, ahol le kellett szállni a vonatról, és gyalog átmenni a vámon, aztán várni egy másik vonatra. Ezzel Burgosig mentünk, az átszállásra itt volt két óránk, így ki tudtunk menni megnézni a katedrálist. Ez a megálló nem volt betervezve, mégis óriási élményt nyújtott, ez a katedrális az egyik legszebb azok közül, amit valaha is láttam.

Este 8-ra érkeztünk Madridba, ahol mellbevágó volt a fülledt, forró levegô. Kimetróztunk az egyik Youth Hostelig (közel a Lago nevû megállóhoz), de csak másnaptól volt hely, ezért az éjszakát a szemben lévô ligetszerû kiserdôben töltöttük.

17-én reggel bejelentkeztünk a Youth Hostelbe, egy négyágyas szobát kaptunk öten, zuhanyzóval, WC-vel. Miután elrendezkedtünk bementünk a városba, ahonnan Toledóba vonatoztunk. A dombra épült város nem okozott csalódást, a katedrális nagyon szép, de ezen kívül is sok régi, szép épület, templom van a városkában (Szt. János ferences templom és kerengôje, a keresztény templommá átalakított volt zsinagóga stb.). Az erôdöt csak kívülrôl jártuk körül, elôle szép kilátás nyílt a folyóra és az új városrészre. A kis szûk utcák igazán hangulatosak voltak, úgyhogy mindenképpen megérte eljönni ide.

Másnap a délelôtti és kora délutáni program a Prado megtekintése volt, majd a Plaza del Sol-nál lévô nagy áruházban vásároltunk vacsorát, és mentünk vissza a YH-ba. A hôség délután 5 óra felé tetôzött, ekkor volt hogy 45 fokot mutattak a hômérôk.

19-én reggel az Escorial-hoz vonatoztunk ki. A volt királyi palota kissé komor épülete kívülrôl nem nagyon tetszett, de belül a sok kis udvar egész hangulatos. Innen stoppal jutottunk el az Elesettek Völgyéig: az elsô kocsi a völgy bejáratáig vitt, itt elindultunk felfelé, és úgy 2 km múlva állt meg egy másik autó, ami felvitt a templomig. Már messzirôl látszott a hegy tetején álló óriási kereszt, ez alatt van a szintén hatalmas méretû templom. Visszafelé szerencsénk volt, mert egy lányiskola buszával egészen Madridig vissza tudtunk jönni, és ez jóval hangulatosabb volt, mint a vonatozás...

A másnapi délelôtt elment a vasútállomáson a helyjegy megvételére (elképesztô a spanyol pályaudvarokon uralkodó lassúság és hiányos tájékoztatás). Délután újra a Prado-ban voltunk, majd a Királyi Palota elôtti kertben pihentünk. Este pedig indultunk tovább Córdobába.

Hajanli 1/2 5-re érkeztünk meg, és miután az állomáson betuszkoltuk a hátizsákjainkat a csomagmegôrzôbe, egy kis parkban próbáltunk szundítani egy órácskát. Itt volt az egyetlen alkalom, hogy egy fiatal srác lopni próbált tôlünk (a szendvicseket tartalamazó nylonszatyrot próbálta meg elcsenni), de miután egy rosszalló pillantást vetettem rá, vállat vont, és távozott.

Korán reggel elgyalogoltunk Córdoba nevezetességéhez, a Mezquitához, és mivel korán volt még, a jegyszedô nem érkezett meg, így ingyen mehettünk be. A mecset és a kertje nagyon szép, kár, hogy a beleépített keresztény templom kissé elrontja az összhatást, ami azért így is elég impozáns.

Ezután Córdoba utcáit jártuk, a város a szûk sikátorokban lévô házak belsô udvarairól, a patiokról híres, egyikbe-másikba bekukkanthattunk a egy-egy nyitva hagyott ajtón keresztül. Benéztünk még a torreádor múzeumba is, de ez számomra különösebb élményt nem nyújtott, majd kora délután vonattal indultunk Malagába, onnan busszal Marbellába. Itt Viktor egyik rokona várt minket és vitt fel a hegyoldalon lévô úszómedencés házáig. Este vacsorát kaptunk, aztán levittek minket tanulmányozni az éjszakai életet a tengerpartra, Esteponába.

22-én kocsival elvittek minket Algecirasba, ahonnan du. 3-kor indult a komp Tangerbe. A cuccunk egy részét - félve az esetleges lopásoktól - Marbellában hagytuk.

A hajóút két és fél órás volt, de mivel 2 órával vissza kellett állítani az óránkat, így 1/2 4-re értünk Tangerbe. A vonatunk éjfél elôtt nem sokkal indult Rabatba, így bôven maradt az idô városnézésre. Ketten a pályaudvaron maradtak a cuccokkal, hárman elindultunk pénzt váltani. (Szerencsére akkor még a kikötô mellett volt a pályaudvar, azóta kihelyezték a város szélére.) A pénzváltás kapcsán hamar kapcsolatba kerültünk az arab világgal. A hivatalos árfolyam a HVG szerint: 1 USA$ = 8.6 Dirham volt. Az elsô szállodában 8.2-ért válthattunk volna, igaz, ha lett volna nálam százasnál kisebb címletû forint papírpénz, akkor a recepciós megvette volna volna a gyûjteményébe. A szálloda elôtt egy arab fickó a nyomunkba szegôdött, és mondogatta, hogy menjünk el az üzletébe venni valamit. Miután elmondtuk, hogy elôbb pénzt akarunk váltani, azt mondta, nála azt is lehet, a boltban 9 dirhamot ad egy dollárért. Elindultunk hát vele a sikátorokon keresztül az óvárosba, és egy idô után eléggé bizonytalanul kezdtük érezni magunkat. Végre elértünk egy házhoz, melynek ajtaja fölé valóban ki volt téve a Change felirat, felmentünk az emeletre, s ekkor derült ki, hogy a fickó csak felhajtó volt, a fônök nem ô. Leültettek minket, az egyik értelmes, fiatal arabbal elbeszélgettünk, mentateát ittunk, míg végre elôkerült a fônök, és az üzletre terelôdött a szó. Az ajánlata: 1 dollárért 7 dirham. Mivel feljebb nem akart menni az árral, úgy döntöttünk, itt nem váltunk. Kicsit féltünk, mi lesz a reakciója, de nem sértôdött meg, sôt utasítására a felhajtó fickó egészen a kikötôig visszakísért minket. A történet vége: egy hotelben 8.4- ért sikerült átváltani a pénzünket, és ennek örömére fürödtünk egyet a tengerben. Késô este pedig indultunk Rabatba.

Reggel 6 óra felé érkeztünk meg a fôvárosba, a YH-hez mentünk, ahol kaptunk szállást. Ezután irány a strand, az óceán! Mivel nem tudtuk pontosan merre menjünk, egy fiatal srácot kérdeztünk meg, ô azt mondta, kövessük, ô is oda megy. Útközben megbeszéltük, hogy a cuccainkra nagyon fogunk vigyázni, de óvatosságunk kissé lanyhult, mikor a strandra érve a srác ledobta magáról a farmerjét, cipôjét, pólóját és a ruháit ôrizetlenül hagyva rohant a vízbe. Mi is letelepedtünk, és hamar kiderült, hogy mi vagyunk az egyetlen európaiak a strandon. Az arabok rendesen megbámultak minket, és sokan odajöttek hozzánk beszélgetni. Látva az itteniek szinte gyerekes kíváncsiságát, kedvességét, kezdtünk rájönni, hogy Marokkótól való otthoni félelmünk talán túlzott volt. Itt nem lehetett unatkozni, mint az európai strandokon: például amikor ketten megálltunk a parton focizók mellett, a két csapat abbahagyta a játékot, körülvettek minket, kérdezgették honnan jövünk, aztán mire feleszméltünk én az egyik csapatban, Bezdán Sanyi a másikban találta magát, és már ment is tovább a derbi.

Délután a Medinát, az óvárosi bazárnegyedet jártuk be, és ismerkedtünk az arab világgal. Kissé szokatlan volt az árusok olykor túlzottan erôszakos tukmálása, nem kis energiába került elhessegetni ôket. Ha viszont venni akartunk valamit, hamar meg kellett tanulni alkudni, de ebbe elég jól belejöttünk.

Rabat egyébként szép, tiszta város, legalábbis ahhoz képest, amire itthon számítottunk.

24-én reggel egy légkondícionált vonattal az egyórányira lévô Casablancába utaztunk. Ez még elegánsabb városnak tûnt, mint Rabat, de az óvárosa szinte ugyanolyan. A tengerpartja viszont rosszabb, sziklás, köves, eléggé koszos, és a víz is nagyon hideg volt. Este: vissza Rabatba.

25-én egy belsô városba, Fesbe utaztunk. Itt rögtön letámadtak minket a hivatásos vezetôk, és egymás alá licitálva próbáltak megnyerni minket. Végül az egyiket felfogadtuk, és ô vezetett végig az óvároson. Megnéztük a híres bôrfeldolgozó üzemet, meglátogattunk néhány boltot, ahol elôttünk készítették a különféle mintázatú réztányorokat (vettem is néhányat). Az óváros itt már "vadabb" mint Rabatban vagy Casablancában, és a hôség is nagyobb, szerencsére mindenhol van vízcsap, vagy pedig frissen nyomott narancslevet lehet venni. (Mi egyébként végig nyugodtan ittuk a csapvizet, és semmi bajunk nem lett tôle.)

Egy berber férfi a szokásos, kissé erôszakos stílusában felvitt minket a lakásába, ami egyben üzlet is. Jött a szintén megszokott tukmálás és mentatea, közben felvezetett minket a tetôre, ahonnan az egész óvárost be lehetett látni - már ezért érdemes volt betérni hozzá. Innen sem távoztunk üres kézzel, én a régi orosz Raketa órámat cseréltem el egy kisebb méretû imaszônyegre, ami most is a szobám falát díszíti. A férfi ezután még megmutatott egy-két érdekesebb helyet, elvitt például egy nagyobb szônyegboltba, ahol a szônyegkészítôket munka közben is megnézhettük. Szerintem látszott rajtunk, hogy nem fogunk vásárolni, ennek ellenére néhány igen szép darabot kiteregettek elénk, amelyeket mi kellôen megcsodáltunk, majd barátságos kézrázások után távoztunk.

Az óvárosból busszal mentünk a modern városrészen át a pályaudvarig, és késô estére értünk vissza Rabatba.

Másnap: pihenés, fürdés, császkálás az óvárosban. 27-én pedig egy újabb híres városba, Marrakesbe vonatoztunk el. Gyalog mentünk át a modern városrészen a medináig, ahol az árusok az eddiginél is erôszakosabbak voltak, alig bírtuk lerázni az önkéntes guide-ok seregét. Sôt, ez nem is sikerült teljesen, egy 14-15 év körüli fiú végül mellénk szegôdött, és végigkalauzolt minket az óvárosban. Az igazság az, hogy nem is nagyon bántuk meg a vezetését, mert itt a medinának valódi útvesztô jellege volt, sok helyütt a sikátorok felett tetô volt, s ez még sötétebbé tette ezeket a helyeket. A fiút Abdoulnak hívták, és büszkén mutatta meg a saját kis boltját, annak ellenére, hogy megmondtuk neki, hogy semmit sem fogunk venni.

Elég hamar elment a nap, és már indulni is kellett vissza Rabatba, ahová hajnalban érkezett meg a vonat. Itt kell megemlíteni, hogy a rabati Youth Hostel, amellett, hogy olcsó volt, nagyon kellemes helynek bizonyult. A belsô udvarból nyílt a két-három nagyobb hálóterem, az ajtók mindig nyitva voltak, ennek ellenére az ágyunk végéhez támasztott hátizsákjainkhoz - amit persze napközben nem cipeltük magunkkal - senki sem nyúlt. Az udvaron lévô díványokon kényelmesen lehetett lustálkodni, és jókat dumálni a világ minden részébôl érkezett turistákkal. Marokkó végül is nagyon érdekes és kellemes helynek bizonyult, jó lenne egyszer még visszatérni és több idôt eltölteni itt.

28-án délelôtt indult a hajó vissza Algecirasba. A cuccainkért el kellett buszozni Marbellába, onnan, szintén busszal, Malagába mentünk. Elkaptunk egy vonatot, ami Bobadillába ment, melynek kis vasútállomásán igen jót aludtunk. Másnap reggel 10 órakor egyszerre öt vonat futott be, és a szokásos elégtelen tájékoztatás miatt Granada helyett újra Malaga felé vonatoztunk. Innen tehát újra Bobadillába kellett visszajönni, és már délután volt, mire végre Granadába értünk. A YH-ben nem volt hely, de találkoztunk magyar lányokkal, akiknél lezuhanyoztunk - sajnos ôk éppen indultak, így a szobát nem oszthatták meg velünk. Kicsit kószáltunk a városban, aztán visszamentünk a YH-ba, és elfoglaltunk egy üres szobát. Igaz, a szoba jogos tulajdonosa hajnalban megjött, de rendes volt, hagyott aludni, és még fizetnünk sem kellett.

30-án dél felé felértünk az Alhambrába: ez az erôd a csodálatos udvaraival (Oroszlános Udvar), kertjeivel a mór építészet egyik csúcspontja, ezt tényleg kár lett volna kihagyni.

Délután a spanyol éttermek még zárva voltak, így szégyenszemre be kellett érnünk egy McDonalds-szal, ami legalább itteni viszonylatban olcsó volt. Ezután visszamentünk a YH-ba a cuccainkért, és mindenki bekéredzkedett egy-egy szobába egy gyors zuhany erejéig. Este indultunk Alicante felé, de ez nem ment olyan egyszerûen. A helyjegy ugyanis kötelezô, de már nem volt. Felszálltunk a peronra, de a kivételesen rendes kalauz beterelt minket egy teljesen üres couchette-be, és így a kényelmes - bár a légkondi miatt igen hideg - alvásban majdnem lekéssük az Alcazar de San Juan -beli átszállást hajnali 5 óra felé, csak az volt a szerencsénk, hogy késett a vonat. Innen egy La Encina helységig zötykölôdtünk, ahonnan egy kényelmes, videóval felszerelt vonattal Alicantéig utaztunk (a vonaton kellett vennünk kiegészítô jegyet, viszont ez feljogosított egy hideg kóla elfogyasztására).

Alicantéból busszal Benidormba utaztunk, ahol a Marbellából már ismert Bözsi néni - aki egy tengerparti ház 8. emeletén lakik - várt minket. A lakás nem túl nagy, de a tengerre nézô terasz óriási, ez lett a hálószobánk két napra.

Aug. 1-én: fürdés, séta az igen hangulatos kisvárosban. 2-án délután busszal vissza Alicantéba, ahol rövid városnézést tartottunk. Éjjel egy zsúfolt vonattal indultunk Barcelonába, végig a folyosón utaztunk, és itt tanultam meg, hogy nem szerencsés a papírdobozban árult olcsó fehérbort a vörössel keverni...

Csodák csodájára Barcelonában kaptunk helyet a YH-ben, az elhelyezkedés után máris indultunk a Sagrada Familiához. Ez a régóta épülô, hatalmas templom a lenyûgözô méreteivel tényleg izgalmas látnivaló. Ezután a Katedrálishoz mentünk az óvároson keresztül, de a templomba csak hosszúnadrágban lehetett bemenni, amit nagyon szigorúan vettek, így én ezen a napon kintmaradtam. (11 évvel késôbb ennek a szigornak már nyoma sem volt.) Innen a tengerpartra sétáltunk le a Kolumbusz szoborhoz és a Santa Maria hasonmásához, majd a Ramblas-on bóklásztunk még egy kicsit.

4-én reggel a Montjuic-ra mentünk fel a Nemzeti Palota felôl. Láttuk az épülô Olimpiai Stadiont, és élveztük a város panorámáját. Ezután lementünk a városba, és én - immár hosszúnadrágban - bementem a Katedrálisba. Ezután kisétáltunk a Güell Parkba, majd egy kis étteremben estebédeltünk, és a városon végisétálva érkeztünk vissza a YH-be.

5-én Figueras-ba vonatoztunk, ahol a Dali múzeumot néztük meg - azt kell mondanom, megérte a megállót.

Délután egy hatalmas esôt kaptunk míg a vonatra vártunk, amely a francia határig (Cerbere) vitt, ahonnan Montpellier-be mentünk. A pályaudvaron próbáltunk aludni, de kizavartak az épület elé, ahol 1/2 6-ig pihenhettünk többedmagunkkal, ekkor rúgdosták fel (szó szerint) az embereket a rendôrök. Így már kora reggel elindultunk a városnézésre: Montpellier hangulatos kisváros, bár különösebben izgalmas látnivalója nem nagyon van. Dél körül továbbindultunk Avignonba, ahol nagy nyüzsgés, kerékpár- és futóverseny közepébe csöppentünk. Bementünk a Pápai Palotába, a Rhóne feletti kis dombról lefényképeztük a híres fél-hidat. A folyó túloldalán, a Piot-szigeten felfedeztünk egy kempinget, és annyira megtetszett a város, hogy eldöntöttük, ott töltjük az éjszakát. Ebben persze az is közrejátszott, hogy kissé fáradtak voltunk, és vágytunk már egy nyugodt éjszakára.

7-én reggel átvonatoztunk Marseille-be, míg a sátrat a kempingben hagytuk. Itt elôször a yacht-kikötôbe sétáltunk, aztán felmentünk a kikötôi erôdbe - itt van az Idegenlégió toborzóhelye. Rövid tanakodás után úgy határoztunk, mégsem állunk be, ehelyett a város fölé magasodó Notre Dame de la Garde nevû templomhoz kapaszkodtunk fel, ahonnan csodálatos kilátás nyílt az egész városra, a tengerre, If szigetére.

Egész délután sétáltunk a városban, majd visszavonatoztunk Avignonba.

8-án egy Nizza elôtti fürdôhelyig, Antibes-ig vonatoztunk, és egy nyugodt, fürdéssel egybekötött pihenônapot tartottunk. A part elég zsúfolt volt, de a tenger remek. Este az állomás melletti kis parkban a bokrok mögé rejtôzve aludtunk.

Másnap Nizzába mentünk, itt a köves tengerparton telepedtünk le, innen mentünk fel két turnusban a város feletti dombra, ahonnan be lehetett látni az egész tengeröblöt és a várost. Nizza óvárosa nem nagy, de szép.

Délután átvonatoztunk Monte Carlo-ba, felmentünk a hercegi palotához, szintén a kilátás kedvéért. Nem véletlenül népszerû Monaco, tényleg csodálatos fekvése van. A hercegi palota mellôl lift, illetve mozgólépcsô visz le a sziklába vájt parkolóig, s innen nem messze van egy mesterséges strand: lapos nagy kôtömbök egymás mellett. A fürdés után az elôkelô központi részbe mentünk fel, a Casino elôtt Rolls Royce-ok, Mercédeszek, BMW-k álltak meg, és szálltak ki a frakkos, öltönyös urak, nagyestélyis hölgyek. Sötétedésig elnéztük a nyüzsgést, aztán visszasétáltunk a vasútállomásra, és késô este indultunk tovább Milánóba.

10-én Milánóban sétálgattunk: a város nem nagyon tetszett, egyedül a Dóm volt szép (én fel is mentem a tetejére), de az is inkább csak kívülrôl. Este - Bruck-i átszállással - indultunk tovább Grazba, ahová reggel 8-kor érkeztünk meg. Felmásztunk a Schlossbergre, itt van a híres óratorony, innen az egész várost be lehet látni.

Kora délután a szinte üres vonattal mentünk Szentgotthárdra, innen Szombathelyre, ahol a restiben jól befaltunk, aztán az Ôrség expresszel haza, és ezzel végetért a fárasztó, de felejthetetlen kaland.

	Vissza Back

Vissza a honlapomra Back to my Home Page