KORZIKA - PÁRIZS
2003. július 12-30.
Az idei Miczek-túra abból a szempontból rendhagyóan
indult, hogy nem éjjel utaztunk, hanem reggel 1/4 9 -kor startoltunk az Egyetem
elôl. Miután Menczigár Ferit Körmenden felvettük, 1/2 1
körül léptük át a határt
Rábafüzesnél. Délután 4 órára
értünk a Wörthi tóhoz, és a déli oldalon
Maria
Wörth-nél a kikötôben tartottunk egy fürdési
szünetet.
Másnap hajnali 1/2 3-kor érkeztünk Livornóba, ahonnan
1/4 9-kor indult a kompunk Bastiába. A fedélzeten kényelmes
nyugágyakban heverészve pihentük ki az éjszakai utazés
fáradalmait, így a 4 órás hajóút igen kellemesen
telt el.
Bastiában a kikötés után az óvárosban
sétáltunk, és már itt feltûnt, hogy a házak
többsége igen lepusztult állapotban van. De
kárpótlásként ott volt a hangulatos régi
kikötô
(Vieux Port a Keresztelô Szt. János templommal) és a
Citadella, ahonnan szép kilátás nyílik a városra.
Bastiától délre, Biguglia közelében a San Damiano
kempingben volt a szállásunk, melynek szép, homokos
tengerpartján fürdéssel töltöttük el a nap
hátralevô részét.
14-én ,Korzika ujja", a Cap Corse volt az úti cél. Errôl a
Korzika északkeleti részén lévô keskeny
félszigetrôl az a mondás járja, hogy nem ismeri Korzikát,
aki nem járt itt.
Elsô megállónk egy hangulatos halászfaluban,
Erbalungában volt, ahol különösen a kis kikötôt
körülölelô régi házak - no meg a Korzikán
szokásos genovai ôrtornyok egyike - jelentettek hálás
fotótémát.
A Cap Corse északkeleti sarkában fekvô Macinaggio-tól
mintegy háromnegyed órás sétát tettünk a
parton a
Tamarone-öbölhöz - a séta kellemes volt, de sajnos itt a strand nem
volt túl szép, a víz tele volt medúzákkal.
Visszasétáltunk Macinaggio-ba, ahonnan az út a Col de la Serrán
keresztül átvág a félszigeten nyugati oldala felé. A
hágótól nem messze egy romos szélmalom (Moulin Mattei)
található, no meg szép kilátás mindenfelé.
Az út Centuri Port-nál éri el a nyugati oldalt, ahonnan a
sziklák oldalában kanyarog dél felé. A buszunk minden
kanyarban elfoglalta mind a két sávot, sûrû tolatásra
és káromkodásra kényszerítve a szembejövô
gyanútlan mazsolákat.
Nonzánál álltunk meg legközelebb, ahol egy genovai
ôrtorony magasodik a város fölé, ahonnan
gyönyörû kilátás nyílik az alattunk fekvô fekete
kavicsos strandra, ahova az idô rövidsége miatt nem másztunk le. Az
ôrtorony mellett egy régi templom romjai találhatók.
Nonza után a Cap Corse déli tövénél fekvô
Patrimonio-ban terveztünk egy borkóstolót, és némi
keresgélés után találtunk is egy alkalmas helyet, így
kellemes hangulatban vágtunk neki az 536 m magas Teghime-hágónak.
Még jóval sötétedés elôtt
érkeztünk vissza Bastiába, ahol javában tartott a július 14-i
népünnepély. Sajnos a tüzijáték túl
késôn kezdôdött, de a végét így is
láttuk a kempingünk strandjáról egy éjszakai
fürdôzés közben.
Reggel felszedtük a sátrakat és indultunk Calvi felé.
Elsô megállónk a közelben lévô Santa Maria Assunta
(La Canonica) bazilikánál volt, igaz, csak kívülrôl tudtuk
megnézni. A következô látnivaló Ponte Leccia
városában a genovai kôhíd volt, melynek tövében
én meg is fürödtem a Golo folyóban. Ezután I'le Rousse
következett, amely a nevét a kikötönél lévô
vörös gránitszirtekrôl kapta (I'le de la Pietra), melyek tetején
egy világítótorony áll - és itt is van egy genovai
ôrtorony.
Az öbölben itt is volt idô egy gyors
mártózásra, aztán indultunk Calvi felé. Ez a város
az egyik leghangulatosabb a korzikai városok között, az
óváros a fellegvár falai között fekszik, alatta pedig a yacht-
kikötô nyújt színes látványt. És a
város szélén fekszik egy csodálatos strand, ahol a kora
délutáni hôséget vészeltük át
(ráadásul a szupermarket is csak pár lépésnyire volt,
így a bor- és sajtkészletünket is fel lehetett tölteni).
Kora este érkeztünk meg Corte városába, ahol az Alivetu
kempingben volt egy éjszakára a szállásunk.
16-án reggel egy Corte-i városnézéssel kezdtük a
programot (citadella, szûk utcák,
lerobbant házak, híd).
Ezután a buszunk megküzdött egy igen szûk útszakasszal a
Scala di Santa Reginán keresztül. Sajnos a busszal nem volt
lehetôség megállásra, így csak a buszból
csodálhattuk meg ezt a szûk szurdokot. Az 1477 m magas Col de Vergio
hágón álltunk meg: innen terveztünk egy kisebb
túrát a Foret d'Aitoné-ben. Miután a vadmalacok
társaságában megebeédeltünk neki is vágtunk a
lefelé tartó ösvénynek, miközben a buszunk elôre
ment egy parkolóig. Kb. 1 óra múlva elértünk egy hegyi
patak kis medencéjéhez, ahol nem lehetett kihagyni a
fürdôzést. Azt gondoltuk, innen már közel van a
parkolóhely, ám a neheze csak ezután következett. Volt
némi tanácstalanság miután a társaság egyik fele
elôrement, miközben Miczek Gyuri a térképpel hátul volt, de
végül egy rozoga függôhíd leküzdése
után mindenki szerencsésen célba ért, így még
sötétedés elôtt megérkeztünk Porto-ba, a Municipal
kempingbe.
Másnap ismét egy túrával indítottuk a napot.
Busszal visszamentünk egy darabig a tegnapi úton Évisá-ba, a
Spelunca-szurdok tetejéhez. Útközben a hulladékgondok igen
sajátságos megoldását láttuk: a szemeteskocsi
megállt az út szélén, és nemes
egyszerûséggel a szakadékba ürítette a
rakományát. Igazi európai megoldás.
Évisá-ban a jelzett turistaút a temetônél indul, de
ezt nem tekintettük rossz elôjelnek. Az út nagyon szép volt,
fôleg miután leértünk a szurdok alján lévô
patakhoz, amelyben két helyen is megfürödtünk. A
második
fürdôhelyen kaptuk a hírt, hogy a busz a
súlykorlátozás miatt nem tud elénkjönni a túra
tervezett végpontjáig Otá-ig, és ez kissé lelohasztotta
néhány ember hangulatát. Ota városában azonban
szerencsésen elkaptuk a Porto-ba tartó menetrendszerû járatot,
így legalább a csapat egyik fele megúszta a
hátralévô mintegy öt kilométeres caplatást - mi
pedig élveztük a kilátást a porto-i öbölre.
Miután visszaértünk a kempingbe a strand felé vettük
az irányt. Porto tulajdonképpen nem igazi település, hanem Ota
kikötôje, viszont az öböl egyike a legszebbeknek. A hely
különlegessége, hogy állandóan hatalmas hullámok
vannak, a be- és kijövetel némi küzdelmet igényel,
és hogy a dolog nem teljesen veszélytelen azt az egyik srác
véresre csiszolt háta jelezte. Az öböl egyik szélén
egy jó épségben megmaradt genovai ôrtorony emelkedik, ahonnan
(2.5 Euróért) gyönyörû kilátás
nyílik az öbölre és a
hegyekre.
Este egy igazi különlegesség várt még ránk:
Naplemente a Les Calanches sziklaszirtjeinél. Itt a jellegzetes vörös
porfírsziklák mind külön nevet viselnek (Teknôc, Kutyafej,
Sas, Püspök stb.), és emberek tucatjai ülnek ki a szirtekre
várva, hogy a Nap lebukjon a tengerbe.
A következô nap a leghosszabb korzikai utazás várt
ránk. Elsô megállónk egy görögök lakta
kisváros, Cargése volt, melynek nevezetessége a két
egymással szemben épített templom: a görög és a
római.
Ezután Korzika fôvárosa, és egyben Napoleon
szülôvárosa, Ajaccio következett. Maga a város nem
különösebben érdekes, mint ahogy Napoleon
szülôháza is felesleges pénzkidobás (4 Euro) volt.
Következô megállónk Filitosa volt, ahol menhireket
és érdekes alakú sziklákat lehetett látni (a
belépô 5 Euro), de a nagy melegben túl nagy élményt ezek
sem jelentettek. Annál inkább Sarténe, ez a dombtetôre
épült település a szûk sikátoraival, melyet a legigazibb
korzikai városnak mondanak, ahol legtovább élt a
vérbosszú hagyománya.
Innen a Porto Vecchio-tól északra lévô kempingig (Golfo di
Sogno) már csak egy érdekesebb látnivaló akadt: a Roccapina
híres sziklája, a Rocher du Lion , melyet sajnos ellenfényben lehetett csak
távolról fotózni.
19-én következett a legszebb korzikai város, Bonifacio.
Elôször a város szélén álltunk meg, és egy
rövid sétát tettünk a tenger fölé emelkedô
sziklaplatón a Capo Pertusato-hoz, egy világítótoronyhoz.
Útközben végig gyönyörû kilátás
nyílt a városra, egy helyen pedig
le lehetett menni a tengerhez egy fantasztikus
fekvésû kis strandhoz,
barlanghoz és sziklákhoz.
A városba érve elsô dolgunk az volt, hogy megalkudjunk egy 45
perces hajóútra. A két konkurens társaság standja
egymástól tíz méternyire volt, az egyiknél Miczek Gyuri
tárgyalt, a másiknál Gábris Gyuszi. A hivatalos ár 12
Euro volt fejenként, de a két helyen igyekeztek egymás alá
licitálni, így végül is 6 Euróért vittek el minket. A
hajóút nagyon klassz volt, bevittek egy barlangba
(Grotte marine du Sdragonato),
megmutattak egy nagyon szép fekvésû kis öblöt (Baie et Ilots de
Fazzio), aztán az erôd alatti nagy sziklaüreget (Grotte de Saint-Antoine),
végül egy sziklaszirtet (Grain de Sable), mindvégig csodás
rálátással a Bonifacio-ra.
A hajóút után felmásztunk a városba, ahol volt
elég idônk bolyongani egy kicsit. Kimentünk egészen a
félsziget csúcsán lévô temetôig, majd egy fagyival
és egy üveg almaborral frissítettük fel magunkat, és
késô délután tértünk vissza a kempingbe.
Az utolsó korzikai napra egy szép gyalogtúra maradt: busszal
mentünk fel a L'Ospedale nevû falu feletti parkolóig, ahonnan jó egy
órás gyaloglással értünk el a Piscina di Gallo
vízeséshez. Az utolsó pár száz méter volt
igazán nehéz, itt szinte függôlegesen kellet lefelé
mászni a vízesés aljához - de a látvány
megérte a fáradtságot.
Még visszamentünk a kempingbe egy
búcsúfürdésre, majd Porto Vecchio-t néztük meg.
Ezután Bastia felé hajtottunk, útközben csak Aléria
után, a Tavignano folyónál tartottunk egy kis pihenôt.
Bastiában volt idônk egy búcsúvacsorára, aztán
hajóra szálltunk, és a fedélzeten mindenki keresett egy jó
alvóhelyet magának.
A hajó este 11-kor indult, és másnap reggel 7-re ért
Nizzába. Rövid séta után egy dombtetôn lévô,
falakkal körülvett kisvárosba, Saint Paul de Vence-be mentünk, itt
található Chagall sírja.
Következô megállónk Grasse-ban a Fragonard
parfümgyárnál volt, majd Cannes-ban tartottunk egy rövid
megállót a filmpalota elôtt. Ezután Toulon következett, ez a
hadikikötôjérôl híres, de egyébként nem
különösebben érdekes város. Szállásunk
Marseille külvárosában a Premiére Class hotellánc
szállodájában volt (ettôl kezdve az összes francia
szállás ebben az olcsó hotelben volt).
22-én reggel rövid sétát tettünk Aix-en-Provence-ben
(St. Saureur székesegyház,
városháza, Place d'Albertas), majd az
általam már jól ismert Avignon következett
híd, Pápai Palota).
Délután Le Puy városa volt a következô
megálló, a város különlegességét a
két bazalttû adja. Mi a St.Michel d'Aiguille-re mentünk fel, melynek
tetején egy XII.századi kis kápolna található, valamint
szép kilátás a városra.
Szállásunk St.Etienne mellett volt.
23-án reggel az elsô megállónk Clermont Ferrand-ban, a
fekete bazaltból épült, csodás színes üvegablakos
gótikus katedrálisnál volt, majd a város felett emelkedô Puy
de Dome 1468 m magas vulkanikus kúpjára mentünk fel busszal.
Fentrôl több hasonló vulkáni kúpra nyílik
pompás kilátás.
Ebédidô táján értünk Vichy-be, ebbe a
gyógyfürdôirôl híres, de egyébként túl
sok érdekességget nem nyújtó kisvárosba, majd egy a
programban nem szereplô megálló következett, a Bourges-ban. Itt a
fô látnivaló a katedrális (gyönyörû festett
üvegablakok, öthajós, kereszthajó nélküli templom),
de nagyon szép az óváros is a jellegzetes gerendavázas
házakkal.
Esti szállásunk Orleans mellett volt.
24-e a kastélyok napja: Chambord (ide ezúttal nem mentem be), Blois (a
Merle regényébôl ismerôs,
belsô udvarral és termekkel) és
Versailles (most
sem tetszett jobban, mint 14 éve, ráadásul akkor a kertben
mûködtek a szökôkutak.).
Szállásunk Párizs szélén, Torcy la Marne-ban volt.
A következô három nap Párizsé volt. Az elsôn
busszal jártuk be a város nevezetességeit, az ebédet pedig a
Boulogne-i erdôben (parkban) fogyasztottuk el. Este lehetett hajókázni a
Szajnán - ezt a programot én kihagytam, és sokak szerint ez volt az
egész út legfeleslegesebb pénzkidobása, ugyanis a jelszó
az volt, hogy a kivilágított Párizst nézik meg, de mivel
még csak szürkült, az Eiffel-tornyon kívül semelyik
épület nem volt kivilágítva.
A második nap mindenki maga járthatta be Párizst, a baj csak az
volt, hogy délután elkezdett esni az esô.
A harmadik nap reggel közösen mentünk ki St.Denis-be a
katedrálishoz. A katedrális melletti bolhapiacon valahol Marokkóban
érezhettük magunkat, az emberek döntô többsége
ugyanis arab volt. A nap hátralevô részében ismét
Párizst lehetett bejárni, és délután élôben
élvezni a Tour de France befutóját.
28-án egy Reims-i megálló után az
autópályán Metz és Nancy mellett haladtunk el a Vogézek
felé az Epinal-Remiremont-Le Thillot útvonalon. Az 1170 m magas Col du
Ballon d'Alsace hágónál egy rövid sétát
tettünk a 70 méterrel magasabban lévô csúcsra, ahonnan
egyébként sípályák is indulnak.
Utolsó franciaországi szállásunk Sochaux mellett volt.
Másnap reggel Colmar következett, ez egy rendkívül
hangulatos kisváros, kár, hogy kevés idônk volt. A
következô megállónk már Németországban
volt, Freiburg városában (zsúfolt belváros rengeteg villamossal,
egytornyú katedrális). Itt sem terveztünk túl sok idôt, de
Kéri Andris sikeres eltévedése miatt jó egy órát
töltöttünk várakozással. Ezután a Fekete-erdôn
át mentünk Donaueschingenbe, a Duna jelképes
forrásához, és késô délután
érkeztünk meg a müncheni kempingbe.
30-án reggel 8-kor indultunk, és este 7-re értünk
Budapestre.
Ez is egy jól sikerült Miczek-túra volt, bár én
szívem szerint több idôt töltöttem volna Korzikán,
akár azon az áron is, hogy Párizst ezúttal kihagyjuk. De
így is jó kis út volt, melynek során összesen 6200 km-t
tettünk meg.
