Görögország, 1985. VII.26-VIII.24.
Ez volt az elsô igazi "hátizsákos" túrám. Az egyetem elsô évének befejezése
után öten vágtunk neki felfedezni Görögországot. Mivel a rendelkezésünkre
álló idô - 30 napig volt érvényes az útlevelünk - nem volt túl sok, ezért
választanunk kellett a Peloponnészosz és a szigetek között, és mi ez utóbbi
mellett döntöttünk.
Vonattal mentünk Athénig, ahol a Camping Athénes-ben találtunk szállást. Már az
elsô este varázslatos volt, a Plaka hangulatát azt hiszem sosem fogom elfelejteni.
De a legjobb a hirtelen ránktört szabadság érzése volt. Találkoztunk magyarokkal,
akik a 10 napos IBUSZ-út utolsó óráit töltötték éppen, és hitetlenkedve hallgatták,
hogy mi hogyan képzeljük eltölteni a hátralévô 29 napot, hiszen akkor még (1985-öt írtunk)
jobbára csak a szervezett utak domináltak.
Athénban a városnézés szokásos programja mellett
(Omonia tér, Szindagma tér, az Akropolisz a Parthenonnal,
Herodes Atticus ódeionja, , Dionüsszosz Színház, Lükavittosz stb.)
két dolgunk is volt: hajójegyet
kellett vennünk Krétára, valamint meg kellett szerezni a belépési engedélyt Athoszra.
Ez utóbbihoz elôször a Magyar Nagykövetségen kértünk egy papírt, miszerint mi
mûvészettörténetet tanulunk (ezt az írást minden további nélkül megkaptuk), és
ezzel bementünk a Külügymimisztériumba, ahol rövid kérdezôsködés után végre
megkaptuk az engedélyt.
Közben az egyik nap elstoppoltam Delfibe, amely a - környezetével együtt -
nagy hatást tett rám (színház, stadion, Apollon-templom).
Aztán végre tengerre szálltunk, és irány Kréta! Irakliontól 5 km-re találtunk
egy kempinget, és én életemben elôször fürödtem a tengerben - és azonnal
közelebbi ismeretséget kötöttem a tengeri sün nevû rémálommal. De Iraklion hangulata, a
kikötôi erôd, az Ajiosz Minasz székesegyház, a díszes Morosini-kút,
na és persze a Régészeti Múzeum hatalmas gyûjteménye feledtette a kellemetlenségeket.
Persze nem ragadtunk le a városban: megnéztük Knosszoszt, Fesztoszt, fürödtünk
Matala csodálatos strandján.
Az egyik nap tettünk egy egésznapos kirándulást a Samaria-hasadékhoz. Busszal mentünk Chanián
át Omaloszba, és gyalogoltunk végig a helyenként kartávolságnyira
összeszûkülô sziklafalak között. A hasadé vége
Agia Rumellinél van, melyet hajóval lehet megközelíteni. Ez
Chora Sfakia-ba visz, ahol szerencsénkre épp elértük az utolsó buszt Iraklion felé.
5 napot töltöttünk Krétán, aztán áthajóztunk Szantorin szigetére. Errôl a helyrôl
valóban csak felsôfokban lehet beszélni, szerintem a világ egyik legszebb tája.
Fôvárosa, Thira, a meredeken lezuhanó sziklafal tetején épüt, így a város
szinte minden pontjáról csodálatos a kilátás.
A városból a "szamárszaros út" vezet le a kis kikötôbe, és
aki elfáradt, az szamárháton teheti meg a felfelé vezetô utat.
A templom tövében eltöltött éjszaka után másnap egy kis csónakkal átmentünk Nea
Kamena szigetére, ahol kis kráterek, kénes kigôzölgések emlékeztetnek a nem oly régi vulkáni
eredetre.
Este a kikötô melletti köves strandon aludtunk, és reggel egy tömött,
ingatag hajón utaztunk át Paroszra. Ez egy kedves sziget, rengeteg turistával,
zsúfolt kempinggel, hangulatos városkával,jó stranddal. A szigetek sorában elôször Naxosz, majd
Mykonosz következett. Ez utóbbi igencsak kellemes hely a szélmalmaival, és az azóta
sajnálatos módon elhalálozott I.Petrosz uralkodóval, aki a város kedvelt
pelikánja volt. Éjszakánkat - több hozzánk hasonló gazdag turista társaságában -
egy a város szélén a tenger fölött fekvô kis kápolna teraszán töltöttük el, hogy aztán
másnap egy kis lélekvesztôn áthajózzunk Déloszra. Az idô kissé szeles volt, így néhány
utitársunk nehezen tûrte a hánykolódást... Viszont Délosz kétségtelenül
megérte a fáradtságot: a gazdag romterület számomra több élményt nyújtott mint Knosszosz
kissé mûvi világa.
Az elôzô este már jól bevált helyen éjszakáztunk - tényleg: azóta már Nyugat-Európa több
országában is jártam, de ilyen zavartalanul sehol sem lehetett vadkempingezni, mint
Görögországban - és ezzel véget is ért a szigetek felfedezése. Visszahajóztunk Athénba, ahol
még két napot töltöttünk, s közben tiszteletünket tettük a Dafni borfesztiválon, ahová
a diákjegy 70 Drachmába került, ami akkor kb. 30 forintnak felelt meg. Ezért kaptunk egy-egy
feliratos poharat - a mai napig ebbôl iszom a bort itthon - és ihattunk amennyi belénkfért, mi
pedig elég szomjasak voltunk...
A következô program Meteora volt, ahol a sziklák tetejére épült kolostorok páratlan
élményt nyújtottak. Innen Szalonikibe vonatoztunk (alvóhelyünk a pályaudvar peronján volt), majd
pedig a félnapos városnézés után busszal Uranopoliszig utaztunk. Itt egy teljes napot
pihenéssel, fürdéssel töltöttünk, a tengerpart nagyon kellemes volt, és kiválóan alkalmas arra,
hogy két éjszakát eltöltsünk ott. Innen indult a hajó az athoszi félszigetre, és erre a hajóra
már csak az Athénban kapott papír felmutatásával lehetett felszállni.
A félsziget fôvárosában,
Kairé-ben kaptuk meg a végeleges engedélyt, amely 4 napra szólt. Ez a négy nap az egész út
legszebb élményei közé tartozik. Gyalog, hátizsákkal jártuk be a kolostorokat,
s közben ahol csak lehetett fürödtünk egyet az itt valóban kristálytiszta tengerben,
a félsziget csücskét pedig kishajóval kerültük
meg. Az útvonalunk: Kairé- Sztavronikita kol.- Iviron kol.- Filotheu kol. (alvás)- Karakalu kol.-
Nagy-Lavra kol.- hajóval a Szt. Annisz szkíti (alvás) - Szt. Pavlu kol.- Dionissziu kol.-
Grigoriu kol.- Szimono Petrasz kol.
A négy nap gyorsan eltelt, és indulni kellett hazafelé. Szalonikiben még bevásároltam néhány
Jethro Tull és Genesis lemezt, aztán felszállás a zsúfolt vonatra, és ezzel végetért a nagy kaland.
