Görögország, 1985. VII.26-VIII.24.


Ez volt az elsô igazi "hátizsákos" túrám. Az egyetem elsô évének befejezése után öten vágtunk neki felfedezni Görögországot. Mivel a rendelkezésünkre álló idô - 30 napig volt érvényes az útlevelünk - nem volt túl sok, ezért választanunk kellett a Peloponnészosz és a szigetek között, és mi ez utóbbi mellett döntöttünk.
Vonattal mentünk Athénig, ahol a Camping Athénes-ben találtunk szállást. Már az elsô este varázslatos volt, a Plaka hangulatát azt hiszem sosem fogom elfelejteni. De a legjobb a hirtelen ránktört szabadság érzése volt. Találkoztunk magyarokkal, akik a 10 napos IBUSZ-út utolsó óráit töltötték éppen, és hitetlenkedve hallgatták, hogy mi hogyan képzeljük eltölteni a hátralévô 29 napot, hiszen akkor még (1985-öt írtunk) jobbára csak a szervezett utak domináltak.
Athénban a városnézés szokásos programja mellett (Omonia tér, Szindagma tér, az Akropolisz a Parthenonnal, Herodes Atticus ódeionja, , Dionüsszosz Színház, Lükavittosz stb.) két dolgunk is volt: hajójegyet kellett vennünk Krétára, valamint meg kellett szerezni a belépési engedélyt Athoszra. Ez utóbbihoz elôször a Magyar Nagykövetségen kértünk egy papírt, miszerint mi mûvészettörténetet tanulunk (ezt az írást minden további nélkül megkaptuk), és ezzel bementünk a Külügymimisztériumba, ahol rövid kérdezôsködés után végre megkaptuk az engedélyt.
Közben az egyik nap elstoppoltam Delfibe, amely a - környezetével együtt - nagy hatást tett rám (színház, stadion, Apollon-templom).
Aztán végre tengerre szálltunk, és irány Kréta! Irakliontól 5 km-re találtunk egy kempinget, és én életemben elôször fürödtem a tengerben - és azonnal közelebbi ismeretséget kötöttem a tengeri sün nevû rémálommal. De Iraklion hangulata, a kikötôi erôd, az Ajiosz Minasz székesegyház, a díszes Morosini-kút, na és persze a Régészeti Múzeum hatalmas gyûjteménye feledtette a kellemetlenségeket.
Persze nem ragadtunk le a városban: megnéztük Knosszoszt, Fesztoszt, fürödtünk Matala csodálatos strandján.
Az egyik nap tettünk egy egésznapos kirándulást a Samaria-hasadékhoz. Busszal mentünk Chanián át Omaloszba, és gyalogoltunk végig a helyenként kartávolságnyira összeszûkülô sziklafalak között. A hasadé vége Agia Rumellinél van, melyet hajóval lehet megközelíteni. Ez Chora Sfakia-ba visz, ahol szerencsénkre épp elértük az utolsó buszt Iraklion felé.
5 napot töltöttünk Krétán, aztán áthajóztunk Szantorin szigetére. Errôl a helyrôl valóban csak felsôfokban lehet beszélni, szerintem a világ egyik legszebb tája. Fôvárosa, Thira, a meredeken lezuhanó sziklafal tetején épüt, így a város szinte minden pontjáról csodálatos a kilátás. A városból a "szamárszaros út" vezet le a kis kikötôbe, és aki elfáradt, az szamárháton teheti meg a felfelé vezetô utat.
A templom tövében eltöltött éjszaka után másnap egy kis csónakkal átmentünk Nea Kamena szigetére, ahol kis kráterek, kénes kigôzölgések emlékeztetnek a nem oly régi vulkáni eredetre. Este a kikötô melletti köves strandon aludtunk, és reggel egy tömött, ingatag hajón utaztunk át Paroszra. Ez egy kedves sziget, rengeteg turistával, zsúfolt kempinggel, hangulatos városkával,jó stranddal. A szigetek sorában elôször Naxosz, majd Mykonosz következett. Ez utóbbi igencsak kellemes hely a szélmalmaival, és az azóta sajnálatos módon elhalálozott I.Petrosz uralkodóval, aki a város kedvelt pelikánja volt. Éjszakánkat - több hozzánk hasonló gazdag turista társaságában - egy a város szélén a tenger fölött fekvô kis kápolna teraszán töltöttük el, hogy aztán másnap egy kis lélekvesztôn áthajózzunk Déloszra. Az idô kissé szeles volt, így néhány utitársunk nehezen tûrte a hánykolódást... Viszont Délosz kétségtelenül megérte a fáradtságot: a gazdag romterület számomra több élményt nyújtott mint Knosszosz kissé mûvi világa.
Az elôzô este már jól bevált helyen éjszakáztunk - tényleg: azóta már Nyugat-Európa több országában is jártam, de ilyen zavartalanul sehol sem lehetett vadkempingezni, mint Görögországban - és ezzel véget is ért a szigetek felfedezése. Visszahajóztunk Athénba, ahol még két napot töltöttünk, s közben tiszteletünket tettük a Dafni borfesztiválon, ahová a diákjegy 70 Drachmába került, ami akkor kb. 30 forintnak felelt meg. Ezért kaptunk egy-egy feliratos poharat - a mai napig ebbôl iszom a bort itthon - és ihattunk amennyi belénkfért, mi pedig elég szomjasak voltunk...
A következô program Meteora volt, ahol a sziklák tetejére épült kolostorok páratlan élményt nyújtottak. Innen Szalonikibe vonatoztunk (alvóhelyünk a pályaudvar peronján volt), majd pedig a félnapos városnézés után busszal Uranopoliszig utaztunk. Itt egy teljes napot pihenéssel, fürdéssel töltöttünk, a tengerpart nagyon kellemes volt, és kiválóan alkalmas arra, hogy két éjszakát eltöltsünk ott. Innen indult a hajó az athoszi félszigetre, és erre a hajóra már csak az Athénban kapott papír felmutatásával lehetett felszállni.
A félsziget fôvárosában, Kairé-ben kaptuk meg a végeleges engedélyt, amely 4 napra szólt. Ez a négy nap az egész út legszebb élményei közé tartozik. Gyalog, hátizsákkal jártuk be a kolostorokat, s közben ahol csak lehetett fürödtünk egyet az itt valóban kristálytiszta tengerben, a félsziget csücskét pedig kishajóval kerültük meg. Az útvonalunk: Kairé- Sztavronikita kol.- Iviron kol.- Filotheu kol. (alvás)- Karakalu kol.- Nagy-Lavra kol.- hajóval a Szt. Annisz szkíti (alvás) - Szt. Pavlu kol.- Dionissziu kol.- Grigoriu kol.- Szimono Petrasz kol. A négy nap gyorsan eltelt, és indulni kellett hazafelé. Szalonikiben még bevásároltam néhány Jethro Tull és Genesis lemezt, aztán felszállás a zsúfolt vonatra, és ezzel végetért a nagy kaland.



Vissza
Back
Vissza a honlapomra
Back to my Home Page